A BKK és BKV vezérek fejpénze

250 ezret kap, aki látta a kutyás párt villamosvezetőt verni

A BKK és a BKV vezérigazgatója negyedmillió forintot ajánl fel a nyomravezetőnek.

2012.07.15 09:47ma.hu

Az 51-es villamos vezetőjének súlyos bántalmazása kapcsán a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. vezérigazgatója úgy döntöttek, hogy negyedmillió (azaz 250 ezer) forintot ajánlanak fel a nyomravezetőnek. A közelmúltban jelentősen megszaporodott atrocitások felszámolásában számítanak ugyanis az állampolgárok segítségére és bíznak benne, hogy a nyomravezetői díj kitűzése segíteni fogja az elkövetők mielőbbi kézrekerítését.

Amint azt korábban megírtuk, július 14-én, szombaton délután 17 órakor két személy (azóta kiderült: egy férfi és egy nő) bántalmazta az 51-es villamos vezetőjét a jármű Mester utcai (Ferenc körút) végállomásán. A támadók elmenekültek, a járművezetőt a mentő kórházba szállította. A villamosvezető a magukat veszélyben érző utasok kérésére és érdekében szólította fel a két személyt a szabályok betartására.

Az eset kapcsán Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, és Bolla Tibor a BKV Zrt. vezérigazgatója úgy döntöttek, hogy negyedmillió forintot ajánlanak fel annak a nyomravezetőnek, aki segít a tettesek kézre kerítésében.

Ha bárkinek olyan információja van az elkövetők személyével, vagy az esettel kapcsolatban, ami segítheti a nyomozást, hívja az Országos Rendőr-főkapitányság 107-es, illetve 112-es segélyhívó telefonszámait, vagy közvetlenül a BKK-nál is jelezheti azt a bkk@bkk.hu e-mail címén.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.