A kislány meghalt, a két fiú életben maradt
Öt év börtönre ítélték a nevelt gyermekeit begyógyszerező nőt
Emberölés kísérlete miatt öt év börtönbüntetésre ítélte a nevelt gyermekeit begyógyszerező bajai nőt csütörtökön, nem jogerősen a Kecskeméti Törvényszék.
2012.06.21 13:31MTIA Baja-Mártonszálláson élő nevelőanya, Hódos Istvánné 2011. július 19-én, miután férje elhagyta a lakást, örökbefogadott lányával és két nevelt fiával nagyobb mennyiségű, főként antidepresszáns hatású gyógyszert vetetett be, majd maga is több tablettát vett be. A kislány meghalt - rosszulléte után a vádlott egy párnával letakarta őt és ráfeküdt -, a két fiút, valamint a vádlottat az orvosi kezelés életben tartotta, nem lett maradandó egészségkárosodásuk.
A vádirat szerint a bűncselekmény napján a gyógykezelés alatt álló nőn a férje munkába indulása után eluralkodott a kilátástalanság érzése, ezért úgy döntött: végez magával és a halálba magával viszi a gyermekeket is.
A kislány halálát a vádlott által beadott gyógyszerek hatása, valamint az oxigénhiányos állapot idézte elő. A kisfiúk életben maradásában a véletlen mellett az segített, hogy a gyógyszerek egy részét kihányták.
Hubay Attila ügyész perbeszédében egy rendbeli, több emberen, 14. életévét be nem töltött személlyel szemben elkövetett emberölés kísérletének bűntettével vádolta a nevelőanyát, s indítványozta, hogy a bíróság fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést szabjon ki rá. Az ügyész szerint a vádlott beszámítási képessége tette elkövetésekor súlyos fokban korlátozva volt, de ezt nem lehet korlátlan enyhítő körülményként figyelembe venni.
Szentkirályi László ügyvéd védőbeszédében hangsúlyozta: a nevelőanya rádöbbent arra, hogy nem tudja megoldani a gyereknevelés rá háruló nehézségeit, ezért követte el tettét.
A védő szerint a vádlottat elsősorban meg kellene menteni, nem megbüntetni. Hangsúlyozta: az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) őrzött vádlottat "belökik egy börtönbe", ahol már nincs remény arra, hogy "önmagától megmentsék". Azt kérte, hogy a bíróság a kislány esetében emberölést állapítson meg, a két fiú esetében pedig súlyos testi sértés bűntettében marasztalja el a vádlottat, s ezért méltányos büntetést szabjon ki rá.
A vádlott a bíróság előtt nem tett vallomást, írásban benyújtott vallomásában beismerte tettét.
Feleky István tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor elmondta: a vádlott a cselekményét súlyos depresszióban és tudatszűkült állapotban követte el.
A bíróság a vádlott bűnösségét a váddal egyezően állapította meg. A bírói tanács elnöke hangsúlyozta: a vádlottnak a mellette szóló enyhítő körülmények miatt nem fegyházban, hanem börtönben kell letöltenie büntetését.
Hubay Attila ügyész az ítélet kihirdetése után három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője eltérő minősítésért, illetve enyhítésért nyújt be fellebbezést, ezért a per másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
A jogerős ítélet megszületéséig a vádlottat az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) őrizik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06