Erőszak közfeladatot ellátó személy ellen
Berontott az osztályba és megütötte a tanárt az ozorai asszony
Szerdán délelőtt Ozorán egy helyi lakos berontott az általános iskola első osztályába, ahol a gyermekek szeme láttára nagy hangon számon kérte a pedagógust, majd meg is ütötte.
2012.05.10 15:25ma.hu
Elmondása szerint felindultságát az okozta, hogy egy másik gyermekétől azt hallotta, miszerint a pedagógus megütötte első osztályos gyermekét. Az asszony beismerő vallomást tett, a Tamási Rendőrkapitányság kezdeményezte gyorsított eljárás keretein belül bíróság elé állítását, aminek az ügyészség helyt is adott, ezért már csütörtökön tárgyalja a Tamási Városi Bíróság az ügyet közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt. A szülők feljelentése alapján a Tamási Rendőrkapitányság egy másik eljárásban szintén megindította a nyomozást annak megállapítására, hogy a tanítónő valóban megütötte-e a gyermeket.
Az ügyben a Tamási Rendőrkapitányság jár el, bővebb tájékoztatást a későbbiek folyamán tud a rendőrség szolgáltatni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06