Győr közelében gázolták el őket
Átment rajtuk a győri vonat - meghaltak
Meghalt az a két ember, akit elgázolt egy vonat csütörtök reggel Győr közelében.
2012.05.03 10:00MTIA megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Kálmán Gabriella elmondta: egy idősebb férfi és egy nő halt meg a balesetben. A helyszínelés jelenleg is tart.
A Mávinform reggel közleményben közölte: a helyszínelés ideje alatt átlagosan 30 perces késésekkel kell számolni a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vasútvonalon.
A tájékoztatás szerint Győr és Győrszentiván között történt balesetben egy szerelvényvonat gázolt el két embert. A helyszínelés végéig az utasokat buszokkal szállítják.
Az MTI tudósítója fél kilenckor a győri vasútállomáson azt tapasztalta: 60 és 120 perces késésekről tájékoztatta az utazókat az információs tábla. Ezek érintik a Győr-Sopron vonalat is. Ugyanakkor vannak vonatok, amely menetrend szerint indulnak.
Az egyik sofőr közlése szerint buszokkal Nagyszentjánosig szállítják az utazókat. Vasutasok azzal számolnak, hogy a zár feloldása után még órákig tarthat, mire helyreáll a szakaszon a vasúti forgalom.
Friss: Újraindult Győrnél a vasúti forgalom
A helyszínelés végeztével egy vágányon újraindulhatott a forgalom a csütörtök reggeli győri vasúti baleset helyszínén - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06