Összelopta vagyonát a 41 éves nő
Lecsapott a rendőrség a miskolci milliomosra
Előzetes letartóztatásban van már az a miskolci nő, aki a közelmúltban bűncselekmények elkövetéséből több mint 100 millió forintot zsákmányolt.
2012.04.27 11:47ma.huA 41 éves miskolci nővel szemben folytatott nyomozás során végzett adatgyűjtés eredményeként a tettes megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy sajóhídvégi családi házból közel 50 millió forint értékben tulajdonított készpénzt, illetve ékszereket. Egy másik esetben egy pénzintézettől jogosulatlanul vett fel más nevét felhasználva közel 50 millió forintot.
A nő legutóbb egy miskolci férfi tárcáját emelte el, amiben több mint két millió forint volt. A lopás körülményeit észlelte az Egri Rendőrkapitányság két szabadnapos rendőre, akik azonnal szolgálatba helyezték magukat, így eredményesen elfogták a tolvajt, és a sértett kára is megtérült.
A Miskolci Rendőrkapitányság a 41 éves miskolci nővel szemben több rendbeli lopás és csalás miatt folytat eljárást. A hatóság előterjesztése alapján a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06