Ki kellett üríteni a házat

Tűz egy szegedi társasház pincéjében

Egy szegedi társasház pincéjében ütött ki tűz vasárnap délelőtt, a hatalmas füst miatt két lépcsőház lakóit kellett kimenekíteni az épületből.

2012.03.25 13:57MTI

A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tátrai János elmondta, a tűz a Római körút egy ötemeletes házának egyik három-négy négyzetméteres pincéjében keletkezett. A lángok kicsaptak az utcára és hatalmas füst is kialakult, ezért a tűzoltóknak két lépcsőház lakóit ki kellett menekíteniük az utcára és az udvarra.

A lángokat a szegedi, hódmezővásárhelyi és makói tűzoltóegységek oltották el, személyi sérülés nem történt - tudatta az alezredes.

A szóvivő közölte, azért kellett más városok tűzoltóit is bevetni, mert több szegedi egység a korábbi napokhoz hasonlóan emberi felelőtlenség következtében kialakult avartüzek oltásán dolgozott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.