Arányos és indokolt büntetés

Cozma-ügy - hét vádlott, tíz fellebbezés

Összesen tíz fellebbezés érkezett a Cozma-gyilkosság hét vádlottja ügyében.

2012.03.12 18:01MTI

Ezt közölte Ferenczy Tamás bíró, a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla szóvivője hétfőn.

A táblabíróság Nagy Zoltán vezette tanácsa március 29-én és 30-án tárgyalja az ügyet. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.

Az első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság tavaly júniusban hozott ítéletet. Raffael Sándor első- és Németh Győző másodrendű vádlott életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott, legkorábban 30 év múlva szabadulhatnak, míg Sztojka Iván harmadrendű vádlottnak 20 évet kell a nem jogerős ítélet szerint fegyházban töltenie.

Németh Balázs tanácsvezető bíró az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat társtettesként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, valamint bűnsegédként, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek.

Az elsőfokú ítélet szerint Pál Gábor negyed- és Bihari Csaba ötödrendű vádlott bűnös társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérletében, ezért előbbinek 5 évet, míg az utóbbinak 4 évet kell börtönben töltenie. Gergely Péterné hatodrendű és Antalik László hetedrendű vádlottat kétrendbeli bűnpártolás miatt - mint társtetteseket - vonta felelősségre a bíróság; az asszonyt 3 évi, a férfit 2 év 8 hónapi börtönre ítélte nem jogerősen.

A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlottaknak meg kell téríteniük az állam számára a 74 millió forint bűnügyi költséget is; így például Raffael Sándornak és Pál Gábornak 15-15 millió, míg Németh Győzőnek és Sztojka Ivánnak 14,5-14,5 millió forintot kell fizetnie.

Az első- és a harmadrendű vádlott részben felmentésért, emellett pedig enyhítésért fellebbezett, a másod-, a negyed- és az ötödrendű enyhítést kért, míg az ügy hatod- és hetedrendű szereplője felmentésért folyamodott.

A vádhatósági átirat szerint az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlott esetében a megyei bíróság "arányos, a büntetés céljának elérése érdekében feltétlenül indokolt büntetést szabott ki", az ötöd-, a hatod- és a hetedrendű esetében viszont nem, ezért súlyosítást kért. Egyúttal jelezte azt is: Sztojka Iván esetében az ítélet úgy állapította meg, hogy Sesumra és Uros Vilovszkira támadott, hogy az a vádban nem szerepelt vádként.

Ugyanakkor Raffael Sándor esetében a kettős értékelés tilalmába ütközően állapították meg első fokon, hogy különösen visszaeső.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.