Csalás
Nem létező telefonkönyvre gyűjtöttek előfizetőket és számláztak ki díjat
Nem létező telefonkönyv előfizetési díjára mintegy negyvenmillió forintot csalt ki csaknem ezer cégtulajdonostól egy társaság; közülük ketten előzetes letartóztatásban vannak, egyikük pedig házi őrizetben.
2012.03.05 21:29MTIA Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Németh-Kész Mónika rendőr százados tájékoztatása szerint a társaság tagjai több hasonló tevékenységet folytató kft-t hoztak létre, s azokat párhuzamosan működtetve különböző összegeket csaltak ki jóhiszemű emberektől.
Az egyik bejegyzett és létező kft. tavaly tavasszal, illetve nyáron több mint nyolcvanezer hazai cégtulajdonoshoz küldte ki postai úton a "magyartelefonkönyv" nyomtatott és internetes megjelenéséről szóló előfizetői szerződést, valamint 29.375 forintról szóló számlát, amely mögött nem volt szolgáltatás.
A megkeresettek közül több mint nyolcszázan be is fizették a pénzt, s mintegy 25 millió forint befolyt a kft. számlájára. Ezzel párhuzamosan egy másik megkeresés is kiment, amelyen már egy másik cég nevében ajánlottak fel hasonló szolgáltatásokat. Ennek a bankszámlájára több mint 15 millió forintot fizettek be cégtulajdonosok.
Az ügyben egy velencei férfi bejelentése alapján csalás miatt tavaly tavasszal kezdett nyomozni a gárdonyi rendőrkapitányság. Az eljárás során derült ki, hogy egymással párhuzamosan több bejegyzett kft. is hasonló profil álcázásával csal ki különböző összegeket a megkárosítottaktól, valamint hogy az elkövetett csalásokban közreműködők egy családhoz tartoznak.
A gárdonyi nyomozók tavaly év végén két csalót elfogtak, a bűncselekmények értelmi szerzője pedig a múlt hónap végén került rendőrkézre.
Egyikük, egy azóta előzetes letartóztatásba helyezett 32 éves katymári férfi nevén nyolc olyan cég szerepelt, amelyeket nagy valószínűséggel a csalásokra hoztak létre.
Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi azt állította, hogy tevőlegesen ő nem vett részt a kft-k ügyeinek intézésében, csak a nevét adta, mint ahogy az ügyben egyelőre tanúként szereplő élettársa is.
Tavaly év végén fogták el az ügy másik - az azóta ugyancsak előzetes letartóztatásban levő, büntetett előéletű, s jelenleg is több büntetőeljárás alatt álló - gyanúsítottját, egy 35 éves szigethalmi férfit, aki a nyomozók feltételezése szerint a csalások elkövetését a háttérből irányította.
A csalások értelmi szerzője az a 42 éves, házi őrizetbe vett balatonszárszói férfi volt, akit budapesti lakásán fogtak el. A cégek bankszámlájára utalt összegeket minden esetben ő vette fel pénzkiadó automatáknál.
A gárdonyi nyomozók a gyanúsítottaknál tartott házkutatáson több számítógépet, cégbélyegzőket, céges iratokat, a fővárosban elfogott férfi lakásában pedig készpénzt, valamint nála és szigethalmi élettársánál egy-egy nagy értékű személykocsit foglaltak le.
A büntetőeljárást a gárdonyi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja. Mivel a becsapottak közül eddig nem mindenki tett feljelentést, várják azok jelentkezését, akiktől a nem létező szolgáltatással kapcsolatban hasonló módon csaltak ki pénzt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06