5 éves volt
Agyönütötte a kisfiút a focikapu a strandon - a büfés is a bíróság elé áll
Ma kezdődik a Győri Törvényszéken az a per, amelyben azt kell tisztázni: ki a felelős azért, hogy egy ötéves kisfiú olyan súlyosan megsérült 2009 nyarán a csornai strandon, hogy egy héttel később meghalt.
2012.01.31 07:35MTIA vádlottak padján a strandot üzemeltető cég két munkatársa - a főmérnök és a fürdővezető - mellett a büfés ül. Ő volt az, aki korábbi helyükről elszállította a 30-35 kilogrammos fém focikapukat, és azokat rögzítetlenül helyezte el.
Három nappal később a büfés, egy szülő és három gyerek focizott a pályán; egyikük felhúzódzkodott a kapura, majd hátralendülve magára rántotta azt.
A kapu szív- és mellkastájékon ütötte meg a gyereket, akit azonnal a csornai, onnan pedig a győri kórházba szállítottak, de ott egy héttel később meghalt.
Mindhárom vádlott ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult eljárás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06