A haszonélvezők tizenkilencen vannak

"Szocpolos" csalássorozat Tiszabőn: több száz embert gyanúsítanak

Háromszázegy gyanúsított összesen 315 millió forint kárt okozott különböző bűncselekményekkel a tiszabői szociálpolitikai támogatásokkal épült lakások építésével kapcsolatos csalássorozatban.

2012.01.09 12:59MTI

Szabó Zita a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének közlése szerint a 301 gyanúsítottból 19-en szervezőként ügyködtek, ők voltak leginkább haszonévezői a bűncselekményeknek. A nyomozás során összesen 178 rendbeli csalást, 182 rendbeli közokirat hamisítást, 12 rendbeli hivatali visszaélést, 17 rendbeli hivatalos személy általi közokirat-hamisítást és 8 rendbeli okirattal való visszaélést állapítottak meg - ismertette a jellemző adatokat az őrnagy.
   
Jelenleg az eljárás utolsó fázisa, az iratismertetés zajlik, ami a nagyszámú gyanúsított miatt heteket vesz igénybe. Ezt követően az anyagot vádemelési javaslattal küldik át a megyei főügyészségre - tette hozzá a sajtószóvivő.
   
Közlése szerint a 2005 és 2009 közötti időszakban történt bűnesetek lényege, hogy a gyanúsítottak fiktív ingatlan-adásvételi szerződések megkötése után igényeltek különböző összegű, de általában több millió forintos szociálpolitikai támogatásokat. A vevők az esetek nagy részében nem akartak a támogatással megvásárolt lakóházakba költözni, és nem is rendelkeztek a támogatás folyósításához szükséges 30 százalékos önerővel, a bűncselekményekkel az állami támogatás jogtalan megszerzése volt a céljuk.
   
Az ingatlanok valós forgalmi értéke jóval alacsonyabb volt, mint az adásvételi szerződésen feltüntetett összeg, sokszor csak annak tizedét tette ki. A több gyermeket nevelőket - akik a kellő önerő megléte esetén jogosultak lettek volna az állami támogatásra - tiszabői szervezők keresték fel helyben, illetve az ország más településein. Ők a rászorulóknak a támogatás "elintézését" ígérték és házhoz jutással kecsegtették őket, a legtöbbször azonban azt közölték velük: mivel azok pénzhiány miatt úgysem tudnák igénybe venni a "szocpolt", ők azt egy meghatározott összegért megvásárolják tőlük, cserébe a kapott állami támogatást eltették.
   
A gyanúsítottak körébe beletartoznak a szervezők mellett az ügyben eladóként, illetve vevőként szereplők  is, akik a fiktív szerződések nyomán lehívott támogatási összegekből kis mértékben ugyan, de részesültek. Az eljárás során előzetes letartóztatásban volt a polgármester, a jegyző, valamint a képviselő-testület több tagja, így a helyhatóság egy időre működésképtelenné vált.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.