Megszívta
Jogerősen hat évet kapott a drogdíler
Hat év fegyházbüntetést rótt a Szegedi Ítélőtábla arra a bajai férfira, aki lebukásáig különböző kábítószerekkel kereskedett, s ezért kábítószerrel való visszaéléssel vádolták.
2011.11.29 15:12HavariaPressA táblabíróság 626 400 forint értékre vagyonelkobzást is elrendelt a férfi esetében. Bűntársa, aki szintén bajai, 3 év börtönt és 200 ezer forint pénzmellékbüntetést kapott. Esetében 380 500 forint vagyonelkobzást rendelt el kedden az ítélőtábla - értesült a HavariaPress.
Az ügyben első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróságon három másik vádlottal, kábítósszerfogyasztó fiatallal szemben is döntés született, de esetükben az ítélet - ami mindhármuknál próbára bocsátás és pártfogói felügyelet alá helyezés lett - jogerőre emelkedett.
A vád szerint a szobafestőként, alkalmi munkából élő, korábban már büntetett I. rendű vádlott 2007 nyarán Pécsett és Baján ezer darab ecstasy tablettát, valamint 5 gramm kokaint vásárolt, hogy azt értékesítse. A férfit azzal is megvádolták, hogy marihuánát adott el annak a három fiatalnak, akiket első fokon elmarasztalt a bíróság.
A másodrendű vádlott, az elsőrendű vádlottól vásárolt nagyobb mennyiségű ecstasy tablettát, s azt ismeretlen személyeknek eladta.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06