Kiásták maguknak

Befúrták magukat az ékszerboltba

Igazoltatás során fogták el a rendőrök azt a két betörőt, aki - szökésben lévő társukkal együtt - alagutat fúrva jutottak be egy nagykanizsai ékszerboltba.

2011.11.21 17:26HavariaPress

A betörők húsz kilogramm aranyat és ötmillió forint értékű valutát vittek magukkal az ékszerboltból - értesült a HavariaPress.

Vasárnap este lettek figyelmesek a rendőrök három gyanús alakra a város Ady Endre utcájában. Mikor igazoltatni akarták őket, mindent eldobtak, s menekülni kezdtek. Kettejüket elfogták, egyiküknek sikerült elfutnia a járőrök elől.

Az eldobált táskákban szerszámokat és ékszereket, valamint több köteg készpénzt találtak. Kiderült, hogy a hármas egy helyi ékszerboltból lopta el a mintegy 20 kilogrammnyi aranyat, valamint az 5 millió forintot érő valutát.

A betörők a szomszédos üzlet pincéjéből, alagútásással jutottak az ékszerboltba. Az ügyben különösen nagy értékre elkövetett betöréses lopás miatt indult eljárás. A két elfogott betörőt őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A betörőbanda harmadik tagját még keresik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.