Az épületet le kell bontani?

Gyújtogatásra gyanakszik a kiégett étterem tulajdonosa Pécsen

Kiégett egy étterem kedden Pécsett, a bérlő, aki gyújtogatásra gyanakszik, azt mondta, lehet, hogy az épületet le kell bontani.

2011.08.09 17:45MTI

A tűzoltókat nem sokkal hajnali négy óra előtt riasztották a pécsi Revízió mulatóhoz - közölte a pécsi tűzoltók sajtóreferense, Branauer Zoltán. Tájékoztatása szerint a tűz a szórakozóhely hátsó helyiségben keletkezett.

A tűzoltók 2-3 perc alatt a helyszínre érkeztek és húsz perc alatt megfékezték a lángokat. Branauer Zoltán elmondta, hogy a teljes helyiség bekormozódott, füstös lett, jelenleg nem használható.

A gyújtogatás gyanúját a sajtóreferens sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta.

Az étterem bérlője elmondta: a biztosító szakemberei végleges választ még nem adtak, de a kár - szerinte - a 70 millió forintot is elérheti. Az elsődleges vizsgálatok alapján az sem kizárt, hogy le kell bontani az épületet, mert rendbehozatala többe kerülne, mint egy új építése - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.