Lecsaptak a zsaruk
Kendert nevelt a gyerekszobában a makói pár
A gyerekszobákban és a házhoz tartozó melléképületben termesztett kendernövényeket egy makói pár. A Terrorelhárítási Központ és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közös akcióban számolta fel az ültetvényt.
2011.07.22 10:31ma.huA Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el július 21-én hajnalban azt a párt, akik a makói Soproni utca egyik házában nagy üzemben kendert termesztettek. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ennek alapján tartott házkutatást a családi házban, ahol az emeleti két gyerekszobában, valamint az ingatlanhoz tartozó melléképület tető alatti részében összesen 469 db élő virágzatú kendernövényt foglaltak le.
Előkerült további 20 elszárított ún. anyatő is. Az igazságügyi botanikus szakértő előzetes véleménye szerint jelentős mennyiségű THC tartalmú növényről van szó.
A rendőrök a házban lakó 42 éves férfit és 30 éves női bűntársát előállították, majd kihallgatását követően őrizetbe vették. Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt a bíróság ma dönt előzetes letartóztatásukról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06