Nincs többé Pannon

Telenor névre vált kedden a Pannon

Telenor névre vált május 18-án a Pannon GSM Távközlési Zrt. - közölte Anders Jensen, a cég vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2010.05.17 15:09MTI

Az átállás költségeiről nem nyilatkozott, de elmondta: a távközlési szektor csökken, amihez alkalmazkodnia kell a Pannonnak is, s ahhoz, hogy új energiával töltsék fel a vállalatot, merni kell változtatni.

A Pannon élen akar járni a versenyben és abban is, hogy ha növekedni kezd a gazdaság és a távközlési ipar, akkor azt elsőként használják ki - tette hozzá. A társaság a névváltással egy időben több új terméket és olcsóbb szolgáltatásokat vezet be, bővíti szélessávú internet kínálatát is, valamint 70 százalékkal csökkenti az uniós adatroaming díjakat.

A Telenor a piac radikális átalakítását ígéri, a mobil tarifák és a vezetékes hívások díja közötti különbség megszüntetése a vállalat várakozásai szerint a telefonálási szokások gyökeres átalakulásához vezet, amint az ügyfelek felismerik, hogy nincs többé szükségük a mobiltelefon mellett vezetékesre is.

A vezérigazgató elmondta, a Telenor által végzett felmérés eredményei szerint a felhasználók 90 százaléka elégedetlen a mobilról vezetékes irányba történő hívások magas díjaival.

A Telenor világszinten 179 millió ügyféllel rendelkezik, a Pannonnak 3,5 millió előfizetője van. Magyarországon összesen 11,8 millió mobiltelefon előfizetés van, míg a vezetékes vonalak száma 3 millióra csökkent, ami a háztartások 61 százalékát fedi le.

Azon magyar háztartások aránya, amelyik csak mobiltelefont használ, 34 százalék.

A norvégiai központú Telenor a világ egyik legnagyobb mobilszolgáltatója, 2009-ben árbevétel 107 milliárd norvég korona volt, s több mint 40 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.