Pedig jó kis kütyük vannak itt...
A CeBit-et is megöli az Internet
A világ legrangosabb számítástechnikai és távközlési kiállításán, a hannoveri CeBIT-en megjelent kiállítók szerint elsősorban nem a gazdasági válság és a cégek szűkös anyagi háttere miatt csökken a részvétel, a visszaesést inkább az internet előretörésével magyarázható, amely lassan feleslegessé teszi az ehhez hasonló nagyszabású rendezvényeket.
2010.03.04 10:57MTIAz idei, március 2-6. között látogatható hannoveri seregszemlén a látványos bemutatók, közönségrendezvények és a sok-sok ingyenes ajándéktárgy helyett inkább a szakmai rendezvények és az üzleti kapcsolatok ápolását célzó események kerülnek előtérbe. Ezt az irányzatot látszik alátámasztani a Nokia távközlési vállalat is, amely a múlt hónapban a világ legrangosabb szakmai fórumának számító barcelonai GSMA Mobile World Congressen sem állított ki, azonban részt vett a rendezvény szemináriumain, illetve a médiának és a nagyközönségnek is beszámolt üzleti terveiről.
A hannoveri vásár még a jó évet záró vállalatoknak is költséges mulatság, egy kisebb, 2x2 méteres stand felállítása és személyzet biztosítása a kiállítás idejére legkevesebb 5-10 millió forint körül alakul, egy nevesebb nemzetközi vállalat pedig legalább fél millió eurót, azaz csaknem 135 millió forintot fordít az egyhetes németországi bemutatkozásra. Nem csoda, hogy a két évvel ezelőtt még kiemelt területnek tekintett műholdas navigáció (GPS) számára fenntartott pavilon sem hemzseg már a kiállítóktól, idén pedig a Garmin, amely elsősorban a profi felhasználóknak kínál eszközöket, el sem jött a CeBIT-re.
A kiállítók száma évről évre csökken, idén 68 országból mindössze 4157 vállalat jelezte részvételét. A dotkom-robbanás, azaz az internetes vállalakozások látványos fejlődésének idején még több mint 8000 cég képviseltette magát. A közönség ma már az interneten értesül először a legújabb technológiai fejlesztésekről. A www.engadget.com szakmai blogon például számtalan kémfelvétel található a legfrissebb, még sorozatgyártásra váró kütyükről.
Az Apple hamarosan boltokba kerülő iPadjének már a kamerával szerelt változata is látható, jóllehet az első sorozat még nem tartalmazza ezt az alapvető funkciót. A Facebook, a Twitter és más közösségi portálokat használó fiatalok, akik a technikai újdonságokat is jobban figyelemmel kísérik, egymástól értesülnek a legújabb technikai csodákról, a gyártók pedig az internetet kihasználva útiköltségek nélkül érhetik el a stratégiájuknak megfelelő célközönséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
- 15:09 Csaknem 150 millió forintos fejlesztés indul Medgyesegyházán
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06