Egy regényíró perbe fogta a Googlét
Kínában is perbe fogták a Google-t digitalizálási törekvései miatt
Egy kínai regényíró is perbe fogta a Google-t, miután a kaliforniai központú vállalat engedély nélkül vette fel digitális könyvtárába a szerző művét.
2009.12.29 15:36MTIA kedden kezdődött per az első polgári peres eljárás, amelyet a Google digitalizálási törekvéseire válaszolva indítottak Kínában. A szexről, kábítószerről és az éjszakai életről szóló novelláiról ismert Mian Mian 61 ezer jüan (1,6 millió forint) kártérítést, és nyilvános bocsánatkérést vár az amerikai vállalattól. A Google kínai szóvivője elmondta, hogy az eljárás hallatára digitális gyűjteményükből törölték a 39 éves írónő műveit. A keresőmotorjáról ismertté vált vállalat a perrel kapcsolatos álláspontját még fejtette ki.
A felek egyelőre az esettel kapcsolatos bizonyítékaikat tárták a bíróság elé. Az ügyben lényeges előrelépés jövő március előtt nem várható . A francia bíróság december közepén napi 10 ezer euró kártérítés megfizetésére kötelezte a Google-t mindaddig, amíg az informatikai óriásvállalat le nem veszi keresőszolgálatának kínálatából az engedély nélkül digitalizált francia irodalmi műveket.
A Google továbbá 300 ezer euró kártérítést köteles fizetni a francia La Martiniere kiadónak, amely a francia könyvkiadókat képviselve kezdeményezte az eljárást. A kínai írók érdekképviseleti szervezete szerint a Google legkevesebb 80 ezer kínai művet digitalizált, az ezekkel kapcsolatos jogi vitákat januárban kívánják rendezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06