Eddig csempészték az országba
Most már legális: berobbanhat a kínai piacra az IPhone!
A hírek szerint Kínában most először lehet majd legálisan is hozzáférni az Apple népszerű telefonjához.
2009.08.15 19:31ictpressAz értesülések szerint az Unicom, Kína második legnagyobb mobilszolgáltatója 1,46 milliárd dollárért 5 millió iPhone-t rendelt a Cupertino-i cégtől.
A fogyasztók akár már a következő hónaptól hozzáférhetnek a készülékekhez, melynek fotói már március óta a boltokban megtekinthetőek. A telefon most először lesz legálisan elérhető a világ legnépesebb államában, ahol egyébként az iPhone-okat gyártják.
A kínaiak már eddig is nagy számban használták az iPhone-t melyet elsősorban csempészés útján került be az országba. A most érkező készülékek az Unicom szolgáltatóhoz lesznek kötve, ami viszonylag új jelenség az ázsiai országban.
Ennek ellenére a cég reményei szerint az 5 millió készülék 5 millió új felhasználót fog jelenteni. A cég alaposan le van maradva az elsőszámú szolgáltató, a China Mobile után, mind az előfizetők számát, mind pedig a profitot nézve.
Az egyelőre tisztázatlan, hogy az Apple telefonjának mely verziója érkezik az országba, és hogy a Wi-Fi funkció engedélyezve lesz-e. a 8 gigabájtos készülék körülbelül 350 dollárba fog kerülni, míg a 16 gigabájtos kétszer ennyibe.
A kevésbé módos fogyasztók könnyen lehet, hogy továbbra is a becsempészett, feltört készülék mellett teszik majd le a voksukat, melyek 59, illetve 146 dollárba kerülnek, írta meg a CNET.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06