Hamis terméket forgalmaztak, nem tehetnek róla
Pert nyert az eBay a L'Oreal ellen Nagy-Britanniában
Nem felelős az eBay üzemeltetője az internetes adásvételi portálon forgalmazott hamis termékekért, döntött pénteken a londoni felsőbíróság a L'Oreal Group kontra eBay Inc. perben.
2009.05.24 12:04MTIA francia kozmetikai cég egy sor európai országban - Nagy-Britannia mellett Németországban, Belgiumban, Franciaországban és Spanyolországban - indított pert az amerikai vállalat ellen, mert az oldalon kínált árucikkek között rendszeresen feltűnnek hamis parfümök és szépészeti szerek, és álláspontja szerint az eBay nem tesz eleget a törvénytelen gyakorlat visszaszorításáért.
A londoni felsőbíróság azonban úgy ítélkezett, hogy a portálüzemeltető nem köteles vizsgálni a forgalmazott termékek eredetiségét és nem vonható felelősségre a hamisítványokért. Az eBay ezzel már a harmadik pert nyerte a L'Oreal ellen. A múlt héten egy francia bíróság utasította el a kozmetikai óriáscég keresetét.
Döntésében a testület hivatkozott az Európai Bizottság egy irányelvére, amely szerint az online aukciós és adásvételi portálok korlátozott felelősségű kereskedelmi platformnak minősülnek. Hasonlóan ítélt korábban egy belga bíróság is, Németországban viszont két perből - amelyek közül az egyik eredeti csomagolás nélküli kozmetikumok, a másik pedig hamis parfümök forgalmazása miatt indult - a L'Oreal került ki győztesen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06