A körbetartozas.hu-n ellenőrznek
Lista a nemfizető cégekről
Közös listát vezetnek a nemfizető vevőkről a legnagyobb, az informatikai ágazat háromnegyedét kitevő hardver- és szoftverdisztribútorai, míg az új vevők hitelképességét egy speciális weboldalon, a körbetartozas.hu-n ellenőrzik.
2009.03.04 12:00MTIA tartozások követelés-kezelését végző Direktinfo Kft. közleménye szerint az érdemi információ mindenkihez eljut, míg bizalmas cégadatokat senkinek sem kell a konkurensek felé kiadni. A közlemény idézi Kunos Imrét, a Disztributor.hu Zrt. vezérigazgatóját, aki szerint a probléma nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy a jelenlegi, két hónapja élő listán közel 200 vevő szerepel, mintegy 588 millió forintos tartozással.
Ez a teljes vevőállomány öt százaléka, s a szám heti 10-20 nem, vagy késedelmesen fizetővel bővül. Az együttműködés értelmében minden résztvevő hetente összeállítja 15 napon túli adósainak cégnevét és adószámát, valamint tartozásának összegét és lejárati napját. A listákat rendszeresen összesítik, de oly módon, hogy azon a hitelező nevét nem tüntetik fel.
Az így keletkezett, frissülő lista szétküldését, illetve az együttműködés "mediátori" teendőit az egyik legnagyobb magyar követelésbehajtó társaság, a Direktinfo látja el. A közlemény szerint a két intézkedés, a lista bevezetése és a körbetartozás.hu oldal használata radikálisan csökkentette az összes érintett veszteségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 8:24 Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
- 7:22 Borrell: a rafahi katonai művelet folytatása súlyos terhet róna az EU és Izrael kapcsolatára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06