UK
Az iPhone tervezője alkotta III. Károly király koronázási jelvényét
III. Károly koronázása május 6-án, szombaton lesz a londoni Westminster-apátságban.
2023.02.11 10:21MTIBemutatta szombaton a Buckingham-palota III. Károly király koronázási jelvényét, amelyet Sir Jony Ive, az Apple egykori brit ipari főtervezője alkotott. Ive tervezte az amerikai számítástechnikai és távközlési óriáscég legismertebb termékeit, köztük az iPhone-t és az iPadet.
Az udvar már korábban bejelentette, hogy III. Károly koronázása május 6-án, szombaton lesz a londoni Westminster-apátságban.
A London közepén, a parlamenttel szemközt emelkedő apátság több mint 900 éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázótemploma. Itt koronázták meg 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját is.
II. Erzsébetet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában.
Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly korábbi trónörökös a brit uralkodó.
A Buckingham-palota által szombaton nyilvánosságra hozott koronázási jelvény fő motívuma az Egyesült Királyság országait jelképező virágok és növények - az angol rózsa, a skót bogáncsvirág, a walesi nárcisz és az Ír-sziget védőszentje, Szent Patrik hittérítő tevékenységéhez kötődő háromlevelű lóhere - alkotta kavalkád, amely kiadja Szent Eduárd koronájának stilizált formáját.
King Charles III's Coronation Emblem Made By iPhone Designer Unveiled https://t.co/um4WgXFeID pic.twitter.com/in9yZsAu9v
— NDTV News feed (@ndtvfeed) February 11, 2023
Ezt az aranykoronát - amely 1661-ben, II. Károly koronázására készült, de az utolsó előtti angolszász király, a normann hódítás évében elhunyt Hitvalló Eduárd emlékét őrzi - csak egyszer, a koronázás napján helyezik minden uralkodó fejére, utána visszaviszik a londoni Tower ősi erődjének kincstárába.
A piros és kék színekben pompázó koronázási jelvény Sir Jony Ive nyilatkozata szerint a tavasz derűlátását és III. Károly természetszeretetét, a természeti környezet iránti mélységes törődését tükrözi.
A brit uralkodó májusi koronázását nagyszabású koncerttel egybekötött háromnapos ünnepségsorozat kíséri.
A rendezvények központi elemei közé tartozik majd a Nagy Koronázási Ebédek (Coronation Big Lunches) nevű hatalmas össznépi utcabálsorozat, amelyet országszerte a helyi lakóközösségek szerveznek a koronázás másnapjára, várhatóan többmilliós részvétellel.
Május 8-ára, hétfőre a brit kormány soron kívüli munkaszünetet hirdetett, és ez a nap a Buckingham-palota ismertetése szerint a jótékonykodásé, a helyi közösségek érdekében vállalt önkéntes jószolgálati tevékenységeké lesz.
III. Károly király életének 75. évében jár, így az angol-brit monarchia évezredes történetében ő az eddigi legidősebb uralkodó, akit megkoronáznak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


