Monitorként is funkcionáló tapétát fejleszt
Mozgóképekkel tapétázza ki a lakást a Toshiba
A jövő nappalijának falait borító anyag a tervek szerint helyettesíti majd a hagyományos világítótesteket és a tulajdonos hangulatának megfelelő álló és mozgóképekkel díszíti a lakást és tévéként is funkcionálhat majd.
2009.02.24 08:37ictpressHa megvalósulnak a Toshiba tervei, a jövőben a geometrikus formák és a fakó színek helyett a hullámzó óceán vagy a vándorló csillagok képe díszítheti majd a nappali falát. A hatalmas papírvékonyságú hajlítható monitort a jelenleg csupán néhány TV előállításánál használt szerves fénykibocsátó diódákat alkalmazó technológia (OLED) továbbfejlesztésével szeretné létrehozni a japán cég. "Az OLED technológia meghatározó lesz a következő generációs képmegjelenítő eszközökben."- olvasható a Toshiba közleményében.
Az technológiát használó televíziók legnagyobb előnye a jelenleg elterjedtebb LCD vagy plazma tévékkel szemben, hogy sokkal kevesebb energiát fogyasztanak, áruk azonban egyelőre jóval magasabb. Az első kereskedelmi forgalomban kapható OLED televíziót két éve mutatta be a Sony és csupán 11 hüvelykes volt. Bár azóta megjelent néhány újabb modell, ezek mérete is kisebb a plazma tévék többségénél.
Egy tapéta méretű kijelző megjelenésére pedig, a Toshiba terméket fejlesztő nanotechnológiai részlege szerint is éveket kell még várni. Ha viszont egyszer kapható lesz az OLED tapéta, a televízió mellett a lámpákat is helyettesíteni lehet majd vele, alacsonyabb energiafogyasztás mellett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06