Tech
A 6G technológiát kutatja a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet
A projekt célja az emberek, a fizikai és a digitális környezet összekötése.
2020.10.02 12:43MTIA 6G mobil rádiós technológiák nemzetközi kutatási projektjében vesz részt a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), az úgynevezett Hexa-X projekt 12 millió eurós támogatást kapott az Európai Bizottságtól - közölte a SZTAKI az MTI-vel.
A projekt célja az emberek, a fizikai és a digitális környezet összekötése, és Európa vezető szerepének fenntartása a vezeték nélküli hálózatok technológiájában. Emellett lehetőség a forradalmi, de fenntartható változásokra - írták.
A nemzetközi kutatócsapatban szolgáltatók, rendszerintegrátorok és kutatóközpontok szerepelnek, azt a Nokia vezeti, az Ericsson, a Siemens, az Intel, az Atos, a B-Com, az Orange, a Wings, a Telefonica és Telecom Italia mellett még 11 egyetem és kutatóintézet vesz részt benne.
A projekt magyarországi koordinátora Benczúr András, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium szakmai vezetője, a SZTAKI a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésével vesz részt a tudományos munkában.
A Hexa-X fókuszterületei között szerepel alapjaiban új, lokalizációhoz és érzékeléshez szükséges nagyfelbontású, nagyfrekvenciájú rádióhozzáférési technológiák fejlesztése, a jövő hálózatainak vezérlése.
A SZTAKI az információtechnológia, számítástudomány és rokon területeinek kutatóbázisa. Elsősorban az informatika műszaki-tudományos és matematikai kérdéseivel foglalkozik, de a kutatások kiterjednek mindazon területekre, amelyek az alapkérdésekkel kapcsolatban állnak. Az alap- és alkalmazott kutatás mellett fontos feladata a megszerzett speciális ismeretek hasznosítása a kutatás-fejlesztés, rendszertervezés és rendszerintegrálás, tanácsadás, szoftverfejlesztés területén.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06