Tech

IDC: Globálisan 9,5 százalékkal csökkenhetnek az okostelefon-eladások az idén

2022-ben éri el a koronavírus-járvány előtti szintet.

2020.08.30 05:26MTI

Tavalyhoz képest idén 9,5 százalékkal kevesebb, 1 milliárd 200 millió okostelefont adhatnak el a gyártók - véli az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.

Az IDC honlapján szereplő jelentés szerint, bár a második negyedévben az értékesítés a vártnál valamivel jobban alakult, a visszaesés így is jelentős, 17 százalék volt a tavalyi második negyedévhez képest.

A piackutató most azzal számol, hogy az okostelefon-eladások száma 2022-ben éri el a koronavírus-járvány előtti szintet.

Az IDC szerint az idei lehet a harmadik egymást követő év, amikor csökken az eladott okostelefonok száma a világon.

Egy másik piackutató, a Canalys nemrég közölte, hogy számításai szerint a kínai Huawei adta el a legtöbb okostelefont a világon az idei második negyedévben, maga mögé utasítva a sokáig listavezető Samsung dél-koreai céget.

A Canalys piackutató adatai szerint a Huawei 55,8 millió okostelefont adott el a második negyedévben, ami 5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az eddig a lista élén álló Samsung értékesítése ugyanakkor 30 százalékkal, 53,7 millió készülékre zuhant.

A Huawei a kínai piacon domináns, az általa gyártott készülékek 70 százaléka az ázsiai ország piacán talál vevőre. A június végével záródott idei második negyedévben a Huawei értékesítése Kínában 8 százalékkal nőtt, külföldön 27 százalékkal esett.

A Samsung alig van jelen a kínai piacon, piaci részesedése nem éri el az 1 százalékot, miközben legfontosabb piacain, Brazíliában, Indiában, az Egyesült Államokban és Európában a koronavírus-járvány miatt megcsappant az eladása a második negyedévben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.