Koronavírus-járvány
A Twitter alapítója giganagy, egymilliárd dollár összegű adományt ad a járvány elleni harcra
Eddig ez a legnagyobb összegű felajánlás, amelyet egyetlen magánszemély tett a betegség leküzdésére.
2020.04.08 04:30MTIEgymilliárd dollárt (mintegy 330 milliárd forintot) adományoz a koronavírus-járvány elleni harcra a Twitter alapítója és elnök-vezérigazgatója. Ezt Jack Dorsey saját maga jelentette be kedden, éppen a Twitteren.
Az amerikai Forbes magazin a közlésre reagálva megjegyezte: eddig ez a legnagyobb összegű felajánlás, amelyet egyetlen magánszemély tett a betegség leküzdésére.
Dorsey kiemelte, hogy a járvány elmúltával az összegből segítené az egyetemes alapjövedelem biztosítását, a nők egészségi állapotát akarja javítani, valamint oktatási célkitűzéseket kíván támogatni.
"Miért alapjövedelem, lányok egészsége és oktatás? Mert szerintem ez a legjobb hosszú távú megoldás a világ létező problémáira" - írta a közösségi platform vezetője.
Dorsey közölte azt is, hogy az átláthatóság érdekében valamennyi adományt egy nyilvános Google-oldalon lehet követni. A honlap listájából kiderül, hogy az új típusú koronavírus elleni küzdelemre eddig Laurene Powell Jobs (az Apple informatikai cég alapítójának, Steve Jobsnak az özvegye) és Leonardo DiCaprio színész tett nagy összegű felajánlást.
A Pulitzer-díjat odaítélő bizottság kedden közölte, hogy elhalasztják az idei győztesek bejelentését, valamint az ahhoz kapcsolódó ünnepséget. Az eseményre április 20-a helyett május 4-én kerül sor.
Dana Canedy, a Pulitzer-díj bizottságának munkatársa közölte, hogy a grémiumban sok újságíró is van, aki jelenleg a koronavírus-járvány frontvonaláról tudósít.
A The Washington Post című lapnak nyilatkozva Canedy úgy fogalmazott: "ez a pillanat minden korábbinál jobban megvilágítja, hogy az újságírás küldetése életbe vágóan fontos közszolgálat. S megmutatja az irodalom és a művészetek képességét arra, hogy embert próbáló időkben felemeljék az emberi lelket".
A munkatársnő hangsúlyozta: a Pulitzer-díj továbbra is folytatja "több mint évszázados megbízatását e kiválóságok megünneplésére".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06