Média
Mobiltelefon-alkalmazást fejlesztett a Magyar Katolikus Rádió
Ezzel olyanokhoz is el tudják juttatni a katolikus egyház tanítását és örömhírét, akiket eddig nem tudtak megszólítani.
2019.11.14 05:30MTIMobiltelefon-alkalmazást fejlesztett a Magyar Katolikus Rádió, amelyen az élő rádióműsor mellett tematikus csatornák és több új funkció is elérhető - közölte Radetzky András, a rádió vezérigazgató-helyettese az alkalmazást bemutató sajtótájékoztatón, szerdán Budapesten.
Radetzky András kiemelte: az alkalmazással a rádió lebontja a nem országos lefedettségű rádió földrajzi korlátait. Ismertette: az ingyenes, Android és iOS rendszerű telefonokra is letölthető alkalmazásban az élő műsor regisztráció nélkül hallgatható, a szintén ingyenes regisztrációt követően pedig számos új funkció is elérhető. Ilyen az a kilenc tematikus zenei csatorna, melyeken népzenét, világzenét, egyházzenét, jazzt, operát stb. lehet hallgatni, akár úgy is, hogy óránként az aktuális hírek is elhangzanak.
Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a rádió vezérigazgatója reményét fejezte ki, hogy az új alkalmazással olyanokhoz is el tudják juttatni a katolikus egyház tanítását és örömhírét, akiket eddig nem tudtak megszólítani.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06