Sértés

NMHH: több mint 50 millió forintos bírság a Telekomnak ügyfél-tájékoztatási jogsértés miatt

A technológiaváltás összesen 14 194 előfizetőt érintett, közülük számos előfizetőt a szolgáltató jogszerűtlen módon tájékoztatott.

2018.12.19 18:46MTI

A Magyar Telekom analógról digitális technológiára váltotta helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatását idén áprilisban, az előfizetők tájékoztatásában azonban jogsértéseket állapított meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amiért 51,5 millió forintra bírságolta a szolgáltatót és annak vezérigazgatóját.

Az NMHH szerdai MTI-nek küldött tájékoztatása szerint a cég a technológiaváltáskor az előfizetők tájékoztatása során - egyebek közt - nem tartotta be az értesítési időkre vonatkozó szabályokat, és a határozott időre kötött szerződéseket egyoldalúan módosította.

A Telekom a még 2013-ban megkezdett hálózatfejlesztéseinek utolsó fázisában, 2018. április 10-ével vezette ki a helyhez kötött műsorterjesztés szolgáltatásai közül az analóg műsorterjesztést, helyette digitális technológiát, bizonyos helyeken pedig a digitális kábeltelevízió szolgáltatás helyett IPTV szolgáltatást vezetett be. A technológiaváltás összesen 14 194 előfizetőt érintett, közülük számos előfizetőt a szolgáltató jogszerűtlen módon tájékoztatott, még ha egyébként a technológiai korszerűsítés a minőségi televíziózás élményének növeléséhez is vezetett - írta az NMHH.

Az átállás során a Telekom 8698 előfizetőnek küldött ki szerződésfelmondó levelet rögzített felmondási idővel. A felmondásra minimum 60 napos határidőt kellett volna biztosítania, ami az NMHH vizsgálata szerint az előfizetők nagy részénél nem teljesült.

Az eljárás ugyancsak feltárta, hogy a szolgáltató azoknál az előfizetőknél, akiknél azt a körülmények lehetővé tették, az analóg kábeltelevízió szolgáltatás helyett digitális kábeltelevízió szolgáltatásra váltott, ez a technológiaváltás pedig előfizetői szerződések módosításával járt, összesen 5496 esetben. A szolgáltató ugyanakkor sem a harmincnapos értesítési határidőt, sem pedig az értesítés kötelező tartalmi elemeire vonatkozó jogszabályi előírásokat nem tartotta be.

A csomagba foglalt szolgáltatásoknál és a hűségidős szerződéseknél a kábeltelevízió szolgáltatás felmondása a megmaradó szolgáltatások alapvető szerződéses feltételeit és díjait is érintette az előfizetők kedvezményeinek csökkenésével, ami tehát díjemelést eredményezett. Határozott idejű előfizetői szerződést a törvény szerint a szolgáltató csak akkor módosíthatna egyoldalúan, ha a módosításra jogszabályváltozás vagy hatósági döntés kötelezi, esetleg az előfizető számára előnyös lenne. A hatóság azonban megállapította, hogy a Telekom jogsértően módosította az érintett előfizetői szerződéseket.

A hatóság a feltárt jogsértések alapján felszólította a Telekomot a jogkövető magatartásra, és a céget 50 millió forintos, vezérigazgatóját pedig másfél millió forintos bírsággal sújtotta. Az elsőfokú döntéssel szemben a szolgáltató jogorvoslattal élhet - írták.

A Magyar Telekom az MTI-vel azt közölte, hogy vizsgálja az NMHH határozatát és megfontolja a határozattal szembeni fellebbezést.

Reagálásában a cég kifejtette: a Magyar Telekom az ügyfelek érdekében korszerűsítette hálózatát, és az analóg kábeltelevíziós szolgáltatás helyett korszerű IPTV szolgáltatást vezetett be, mely - ahogy azt az NMHH is hangsúlyozza - jobb minőségű televíziózási élményt (több csatorna, HD minőség és on-demand TV) biztosít az ügyfelek számára. Az átállásra műszaki szempontból is szükség volt, mivel az analóg tévéjelek érzékenyek a zavartatásra, és számos külső rádiójel fokozottan gyengíthette volna a hagyományos tévézés minőségét. Az ügyfelek részére nyújtott TV szolgáltatás folyamatos volt az átállás időszakában is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.