Munkavállalás

Mikrochipet ültetnének a munkavállalókba?

Kiakadtak a szakszervezetek.

2018.11.13 06:56ma.hu

A brit Szakszervezetek Kongresszusa aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a technikát kontrollra és mikromenedzsmentre használják - számolt be az esetről az ATV. Az Egyesült Királyságban működő BioTeq cég - amely az implantátumokat vállalkozásoknak és egyéneknek kínálja - már 150 chipet ültetett be az Egyesült Királyságban.

A hüvelykujj és a mutatóujj közé ültetett apró chipek hasonlóak a háziállatokéihoz, az emberek számára pedig lehetővé teszik, hogy kinyissák a bejárati ajtót, bemehessenek az irodájukba, vagy kezük intésével indítsák el autójukat, és tárolhatnak orvosi adatokat is.

Egy másik cég, a svédországi Biohax, rizsszem méretű emberi chip implantátumokat kínál. A társaság a Sunday Telegraphnak elmondta, hogy számos brit jogi és pénzügyi céggel – köztük egy több százezer alkalmazottal rendelkező nagyobb társasággal – folytatott megbeszéléseket, miként lássa el alkalmazottait mikroprocesszorral.

Steven Northam, a Hampshire-i székhelyű BioTeq alapítója és tulajdonosa a Guardiannak elmondta, hogy 150 implantátumának többsége magánszemélyek számára készült, míg egyes pénzügyi és mérnöki cégek is beültetik személyzetükbe a chipeket.

A BioTeq egy, a technológiát tesztelő bank alkalmazottaiba is beültette a chipeket, és azokat Spanyolországban, Franciaországban, Németországban, Japánban és Kínában is alkalmazta.

Jowan Österlund, a Biohax alapítója a Telegraphnak elmondta, hogy 100 fontot kitevő mikrochipjei segíthetnek a pénzügyi és jogi cégeknek a biztonság növelésében.

Az elmúlt évben a Wisconsin-i székhelyű Three Square Market együttműködött a Biohax-szal, és az első olyan cég volt az USA-ban, amely önkéntes alapon alkalmazott mikrochipeket.

A KPMG, a négy nagy számviteli cég egyike viszont elmondta, hogy nem tervezi, hogy alkalmazottait mikroprocesszorral lássák el, és „semmilyen körülmények között nem fogja ezt fontolóra venni”.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.