Munkavállalás
Mikrochipet ültetnének a munkavállalókba?
Kiakadtak a szakszervezetek.
2018.11.13 06:56ma.huA brit Szakszervezetek Kongresszusa aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a technikát kontrollra és mikromenedzsmentre használják - számolt be az esetről az ATV. Az Egyesült Királyságban működő BioTeq cég - amely az implantátumokat vállalkozásoknak és egyéneknek kínálja - már 150 chipet ültetett be az Egyesült Királyságban.
A hüvelykujj és a mutatóujj közé ültetett apró chipek hasonlóak a háziállatokéihoz, az emberek számára pedig lehetővé teszik, hogy kinyissák a bejárati ajtót, bemehessenek az irodájukba, vagy kezük intésével indítsák el autójukat, és tárolhatnak orvosi adatokat is.
Egy másik cég, a svédországi Biohax, rizsszem méretű emberi chip implantátumokat kínál. A társaság a Sunday Telegraphnak elmondta, hogy számos brit jogi és pénzügyi céggel – köztük egy több százezer alkalmazottal rendelkező nagyobb társasággal – folytatott megbeszéléseket, miként lássa el alkalmazottait mikroprocesszorral.
Steven Northam, a Hampshire-i székhelyű BioTeq alapítója és tulajdonosa a Guardiannak elmondta, hogy 150 implantátumának többsége magánszemélyek számára készült, míg egyes pénzügyi és mérnöki cégek is beültetik személyzetükbe a chipeket.
A BioTeq egy, a technológiát tesztelő bank alkalmazottaiba is beültette a chipeket, és azokat Spanyolországban, Franciaországban, Németországban, Japánban és Kínában is alkalmazta.
Jowan Österlund, a Biohax alapítója a Telegraphnak elmondta, hogy 100 fontot kitevő mikrochipjei segíthetnek a pénzügyi és jogi cégeknek a biztonság növelésében.
Az elmúlt évben a Wisconsin-i székhelyű Three Square Market együttműködött a Biohax-szal, és az első olyan cég volt az USA-ban, amely önkéntes alapon alkalmazott mikrochipeket.
A KPMG, a négy nagy számviteli cég egyike viszont elmondta, hogy nem tervezi, hogy alkalmazottait mikroprocesszorral lássák el, és „semmilyen körülmények között nem fogja ezt fontolóra venni”.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:33 A 16 év ára - kitálalt az Integritás Hatóság elnöke - videó
- 12:22 A levegőben kapta el a zuhanó férfit a rendőr a Petőfi hídon - videó
- 11:32 Kizuhant egy diák a József Attila Kollégium ötödik emeletéről
- 10:39 Súlyos pusztítást okozott a 7,8-as erősségű földrengés a Fülöp-szigeteken
- 8:58 Videón a Lufthansa Boeing 787 Dreamliner balesete Frankfurtban
- 6:26 BM: felülvizsgálják a politikai alapon megadott menekülti jogállásokat
- 20:52 Magyar Péter: Kínos! 400 fő versus rendszerváltást akaró milliók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


