Internet
Világszerte több mint 200 támadást kísérelt meg a BadRabbit zsarolóvírus
A legtöbb támadás Oroszországban történt, de észleltek ilyeneket Ukrajnában, Törökországban és Németországban is.
2017.10.25 12:18MTIVilágszerte több mint 200 támadást kísérelt meg a BadRabbit zsarolóvírus, amely kedden több orosz tömegtájékoztatási eszköz mellett fennakadásokat okozott a kijevi metró és az odesszai reptér működésében - közölte szerdán a Kaspersky Lab orosz kiberbiztonsági vállalat.
A legtöbb támadás Oroszországban történt, de észleltek ilyeneket Ukrajnában, Törökországban és Németországban is. A vírus az Interfax orosz hírügynökség esetében a számítógépek blokkolásának feloldásáért 283 dollárt követelt bitcoinban.
Ilja Szacskov, a Group-IB kiberbiztonsági cég vezérigazgatója szerdán a RIA Novosztyi hírügynökségnek elmondta, hogy a BadRabbit a húsz legnagyobb orosz bank közül többet is megpróbált megtámadni, de eredménytelenül. Szacskov közölte, hogy a rosszindulatú fájlok érkezését kedden moszkvai idő szerint 13 és 15 óra között észlelték a pénzintézeteknél.
Informatikusok hasonlóságot fedeztek fel a BadRabbit és a júniusban több országban megjelent NotPetya vírus kódolása között. A hackerek a betöréshez ezúttal a bejelentkezések és jelszavak eltulajdonítására kifejlesztett Mimikatz programot is felhasználták.
Az elmúlt hónapokban két jelentős zsarolóvírus-támadáshullámot észleltek a világon. Májusban a WannaCry több mint 150 országban több százezer, a Petya pedig június végén 65 országban több mint 10 ezer számítógépet fertőzött meg, Oroszországban egyebek között a Megafon mobilszolgáltató és a Rosznyefty olajvállalat komputereit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06