Teljesítmény a tenyérben

Az Asus oldalán is megjelent a P565

Az Asus végre bejelentette jelenlegi csúcsmodeljét, a P565-öt. Ez az első olyan kézikütyü, amely 800 Mhz-en pörög.

2008.11.17 18:13Z., ma.hu

Az ASUS P565-ról lehetett ugyan tudni (mi is beszámoltunk róla), de az eddigi információk nem hivatalos forrásokból származtak. Most azonban végre hivatalos információkkal is szolgálhatunk, hiszen az ASUS végre bejelentette ezt az erős okostelefont.

A telefon megjelent az ASUS weboldalán, a most közölt információk innan származnak: a HSDPA-s okostelefonon a Glide felhasználói felülettel ellátot  Windows Mobile 6.1 operációs rendszer fut. A rendszer lelkét a 800MHz-es Marvell processzor adja, a kijelző pedig egy 2,8 hüvelykes VGA érintőképernyő. A gépben 256 megányi flash memória van, és 128 megányi DDR SD. A netkapcsolatot a HSDPA platformon felül még a beépített 802.11b/g szabványú wifi és a Bluetooth 2.0 is biztosíthatja.

A készülékbe microSD kártyák helyezhetők, és támogatott a SDHC is. Mint azt már megjegyeztük, a fenti információk egyáltalán nem újak, hiszen korábban is pont erről volt szó. Jó azonban tudni, hogy a fentiek végre hivatalosak. Árról és elérhetőségről egyelőre nincsen információnk.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.