Digitális jólét
A Szupergyors internet program 2500-nál több településen jelenik meg
Másfél év alatt minden magyar háztartásban elérhető lesz a 30 megabites sávszélességet biztosító csatlakozási pont.
2016.11.03 01:30MTIA Szupergyors internet program 2018 végéig 2500-nál több településen jelenik meg, mintegy 150 milliárd forintos ráfordítással, amelyet uniós források, a távközlési szolgáltatók és a kormány biztosít - mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos szerdán Tatabányán, országjáró konzultációjának második állomásán.
Deutsch Tamás hozzátette, másfél év alatt minden magyar háztartásban elérhető lesz a 30 megabites sávszélességet biztosító csatlakozási pont, ehhez tízezer kilométer légkábelt és háromezer kilométer alépítményben futó, üvegszálas kábelt kell lefektetni.
Kijelentette, ha ez a fejlesztés megvalósul, akkor Magyarország a vezetékes internet elérésében dobogós helyre kerül Európában, mobilinternet-elérésben már most is az élmezőnyhöz tartozunk.
A miniszterelnöki biztos közölte, hogy minden megyeszékhelyen konzultációt tartanak a Szupergyors internet program keretében megvalósuló fejlesztésekről, mert a kábelfektetésekhez építési engedélyre és sok helyen tulajdonosi hozzájárulásra van szükség.
"A következő négy hónap az engedélyezés ideje, majd ahogy az időjárás lehetővé teszi, tavasszal megkezdődik a hálózat kiépítése" - fogalmazott.
A politikus hozzátette, Európában átlagosan a népesség 80 százalékának van internetelérése, nálunk a polgárok mintegy kétharmadának. Úgy vélte, az átlagos európai szint elérése Magyarországon 3-4 év alatt megteremthető.
Deutsch Tamás szólt arról is, hogy a digitális kultúra terjedésének elősegítésére 2017 januárjától 27-ről 18 százalékra csökkentik az internet-előfizetés forgalmi adóját, valamint 2018 januárjától az ország gazdasági teljesítményének függvényében az adó öt százalékra csökkenhet. Továbbá 2017 januárjától bevezetik a Digitális Jólét Alapcsomagot, amelyet azok vehetnek igénybe, akiknek eddig még nem volt internet-előfizetésük.
A konzultáció végén a regisztrált részvevőknek pendrive-on átadták a programmal kapcsolatos információkat, valamint az előadások anyagát.
A Digitális Jólét Program titkárságának szerdai közleménye szerint a korszerűsítés első lépéseként lezárult az "Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése" című pályázat. Csaknem száznegyven támogatási szerződés aláírásával huszonegy kis- és középvállalkozás, valamint öt nagyvállalat kezdte meg a beruházások tervezési munkálatait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06