Comes with Music
A Nokia készülékei illegális tartalommal érkeznek?
A Nokia Comes with Music (zenével érkezik) készülékek nagy előnye az, hogy a telefonnal együtt egy éves legális zeneletöltésre használható előfizetést is kapunk.
2008.11.12 18:30Z., ma.huEgy szerzői jogokkal foglalkozó vietnámi szervezet, a RIAV állítólag egy hárommillió dolláros pert kezdeményezett az FPT Telecom vietnámi mobiltársaság és a Nokia Vietnam ellen szerzői jogok megsértése miatt. A RIAV 60 zenekiadással foglalkozó céget képvisel az ázsiai országban.
Korábban a RIAV azért akart pert indítani az FPT Telecom ellen, mert az zenét osztott meg internetes honlapján, az Nhac So-n, és szerzői jogok által védett anyagot használt az FPT Telecom internetes tévécsomagjában. Miután a jogvédő szervezet és a mobiltársaság nem tudott a kérdésben dűlőre jutni, ezért a jogvédők a Nokia Vietnámot is támadják azzal vádolva a telefongyártót, hogy az Nhac So-ne keresztül vásárlóik 10.466 szerzői jog által védett dalból ezret letölthetnek.
A Nokia levelében az FPT Telecomra mutogatott. A gyártó szerint a szolgáltató bevallotta nekik, hogy elképzelhetőnek tartják, hogy a weboldalukon lévő zenei tartalom nem teljesen legális, habár korábban azt állították, hogy minden rendben van, ezzel félrevezetve a Nokiát. Válaszában a RIAV kifejtette, hogy elismeri a Nokia jó szándékát, ugyanakkor szemükre vetette, hogy ők is megpróbálják elkerülni a kellemetlenségeket. Egyetlen fő kérdés merül föl bennönk: ha a Nokia zenét terjeszt az ázsiai országban, akkor miért bízza a dolgot külső partnerekre ahelyett, hogy önmaga globális licenszjogokat vásároljon?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06