Digitális Jólét Program
2018 végére minden magyar háztartáshoz odaér a szupergyors net
2018 végéig, Európában elsőként, minden magyar háztartásban elérhető lesz a szupergyors vezetékes internet, illetve minden oktatási intézményben, könyvtárban, közművelődési és gyermekvédelmi intézményben lesz szélessávú wifi is.
2015.12.29 21:28MTIA Digitális Jólét Programban előtérbe kerül az oktatás digitális átalakítása, valamint a digitális startup cégek fejlesztésének stratégiája. Az internetezés áfájának csökkentésével, valamint az internet-alapcsomag bevezetésével a magyarok a digitális átalakulás folyamatának nyertesei lehetnek - mondta Deutsch Tamás, a program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos.
A politikus a távirati irodának kifejtette: a kormány december 16-i ülésén megtárgyalta és elfogadta azt az előterjesztést, amely az InternetKon eredményeit megvalósító intézkedéscsomagot tartalmazza. A Digitális Jólét Program szerint létrejön egyebek mellett a digitális gyermekvédelmi, a digitális exportfejlesztési, és a digitális hírközlési stratégia is. Deutsch Tamás kiemelte a digitális oktatási stratégiát, amelynek célja, hogy Magyarországon 3-5 éven belül a köznevelési, szakképzési és felsőoktatási rendszer digitális fejlettség szempontjából Európa élvonalába kerüljön. Ez álláspontja szerint azért fontos, hogy a digitális tananyagok, eszközök segítségével a legversenyképesebb tudást kaphassák a tanulók, a hallgatók.
A keddi Magyar Közlönyben jelent meg a program megvalósításáról szóló kormányhatározat, valamint az a miniszterelnöki utasítás, hogy Deutsch Tamást a digitális jólét programjának megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztossá nevezik ki. A kormányhatározat rendelkezik arról is, hogy - várhatóan 2017. január elsejétől - a jelenlegi 27-ről 18 százalékra csökken az internetezés áfája.
2018 végéig szupergyors net minden magyar háztartásban
A másik fontos elem Deutsch Tamás szerint a digitális startup cégek fejlesztésének támogatása, mivel ezek a vállalkozások kulcsfontosságúak a magyar gazdaság fejlődése szempontjából.
További intézkedéseket sorolva a miniszterelnöki biztos elmondta, hogy olyan fejlesztési programról is döntött a kormány, amelynek köszönhetően 2017-re minden településen legalább egy középületben és legalább egy közterületen lesz ingyenes szélessávú wifi. Emellett a piaci szereplőkkel egyeztetve bevezetnek egy internet-alapcsomagot, amelynek célja, hogy azoknak is elérhetővé tegyék a világhálót, akik eddig valamilyen ok miatt nem interneteztek.
Három éven belül, 2018. december végéig Deutsch Tamás nyilatkozata szerint Európában elsőként minden magyar háztartásban elérhető lesz a "szupergyors" vezetékes internet, illetve minden oktatási intézményben, könyvtárban, közművelődési és gyermekvédelmi intézményben lesz szélessávú wifi is.
Törvényjavaslat a netsemlegességről
A miniszterelnöki biztos közlése szerint 2016 végén törvényjavaslatot terveznek benyújtani a netsemlegességről, illetve a visegrádi országokkal közösen az unió elé terjesztenének egy a globális internetes vállalatok adóelkerülési gyakorlatával szembeni eredményes fellépést lehetővé tevő, amerikai tapasztalatokon alapuló jogszabály-tervezetet is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06