Az olvasás élménye

Új, érintőképernyős olvasót kínál a Sony

A Sony olyan új elektronikus olvasóval jelentkezik, mely közelebb hozza a valódi olvasás élményét. Lapozgatás, szövegkiemelés, minden van, csak a papír hiányzik.

2008.10.03 09:59koac, ma.hu

A Sony bejelentette új, csúcskategóriás olvasóját. A PRS-700 névre keresztelt készülék elsősorban azzal kíván vetélytársai fölé emelkedni, hogy olyan funkciókat kínál, melyek egy valódi könyv olvasásához hasonló érzetet keltenek. Ennek érdekében érintőképernyővel látták el a készüléket, így a PSR-700 használata közben ujjunkkal lapozó mozdulatot téve juthatunk a következő oldalra. Ha egy szövegrészt szeretnénk kiemelni arra a készülékhez mellékelt Stylus lesz a megfelelő megoldás, míg ha keresni szeretnénk a szövegben, vagy esetleg megjegyzéseket szeretnénk hozzátenni a témához, azt a kijelzőn megjelenő billentyűzet segítségével tehetjük meg.

A Sony arról is beszámolt, hogy az új készülékük az első, amely beépített LED háttérvilágítással rendelkezik, melynek bekapcsolása esetén feleslegessé válik bárminemű külső fényforrás használata. Az olvasó akkumulátora a cég korábbi olvasóihoz hasonlóan 7500 oldal megjelenítését teszi lehetővé egy feltöltéssel. A beépített tárolókapacitás ellenben nőtt, így a PSR-700 immáron 350 hagyományos könyvet képes raktározni, anélkül hogy használni kellene a meglévő Memory Stick, vagy SD kártya slotot. A készülék természetesen támogatja az olyan elterjedt formátumokat, mint a PDF vagy a különböző Word-ös dolgok, de megbirkózik a BBeB vagy az EPUB fájlokkal is.

A készülék novemberben fog megjelenni, mégpedig 400 dolláros áron.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.