Fantasztikus lehetőségek a világhálón

Újabb akvizícióval erősít az EQnet

Sikeresen követi a kis és középméretű internetszolgáltatók erőegyesítésén, trendkövető technológiai újítások bevezetésén alapuló üzleti stratégiáját az EQnet Infokommunikációs Zrt. (EQnet).

2007.12.05 17:38

A vállalat az Inter.net Magyarország Kft. és a Meditcom Kft. internetszolgáltatói üzletágainak tavaly téli felvásárlása után újabb akvizíciót hajtott végre, mellyel egyidejűleg, még modernebb technikai megoldásokkal bővíti szolgáltatásainak palettáját. Az említett felvásárlásokkal lakossági előfizetőkkel is gyarapodó ügyfélkörét az EQnet jövőbeni akvizíciók révén tovább bővítené. A piaci trendek nem kedveznek a kisebb cégeknek – véli Graur Tamás, az EQnet vezérigazgatója.

A lemorzsolódási ráta nagy, a szolgáltatók árrése csökken, így sokak számára egyedüli megoldást a nagyobb vállalatokkal való egyé olvadás, a szolgáltatói kapacitások összevonása jelenti. Az EQnet kedvező üzleti feltételeket kínál más internetszolgáltató cégek számára, mellyel azok ügyfelei is jól járnak, hiszen így számukra is elérhetőek a legmodernebb telekommunikációs szolgáltatások.  Elsősorban az üzleti ügyfelek igényeihez alkalmazkodva, az EQnet bevezette új, SDSL alapú szolgáltatását, mely olyan szélessávú kapcsolatot biztosít a felhasználó hálózata és a világháló között, amely fel- és letöltési irányba egyforma sávszélességet biztosít.

Az új technológia előnye, hogy az aszimmetrikus csatlakozással (ADSL) ellentétben az előfizetők jelentős időmegtakarítással tudják feltölteni adatállományukat az internetre. Az EQnet valamennyi ügyfele számára elérhető a cég két alternatívában kínált telefonszolgáltatása. Az EQFon hagyományos vonalon és módon biztosít a piaci tarifákhoz viszonyítva olcsóbb telefonálási lehetőséget. Az ügyfél a hívás minden percén spórol az alacsony percdíjaknak köszönhetően, ráadásul minden más költségről is elfeledkezhet: az EQnet nem számol fel kapcsolási díjat, nincs előfizetői vagy havi alapdíj sem.

A hagyományos technológián alapuló EQFon mellett az új generációt képviseli a NeoPhoneX. A szélessávú internet kapcsolatot használó telefon a vezetékes vonallal megegyező hangminőséget ígér lényegesen kedvezőbb áron, a hálózaton belüli hívások pedig teljesen ingyenesek. Ez a megoldás azoknak is előnyös lehet, akik a cég által szintén kínált vezetékes előfizetés nélküli, úgynevezett „meztelen” ADSL szolgáltatást választják.

A korábban szinte kizárólag a vállalati szféra szolgáltatójaként működő EQnet, új üzletpolitikájának elfogadása és az azt kísérő arculati, valamint menedzsment-szintű átalakulások révén számottevően erősítette piaci pozícióit az elmúlt 12 hónap leforgása alatt. A vállalat erre az évre már mintegy 600 millió forintos árbevétellel számol, míg 2010-re ezen összeg háromszorosával, közel kétmilliárd forinttal kalkulál. Graur Tamás szerint a fejlődés üteme lehetővé teszi, hogy a cég idővel a tőzsdén is megjelenjen.

Az említett felvásárlásokkal lakossági előfizetőkkel is gyarapodó ügyfélkörét az EQnet jövőbeni akvizíciók révén tovább bővítené. A piaci trendek nem kedveznek a kisebb cégeknek – véli Graur Tamás, az EQnet vezérigazgatója. A lemorzsolódási ráta nagy, a szolgáltatók árrése csökken, így sokak számára egyedüli megoldást a nagyobb vállalatokkal való egyé olvadás, a szolgáltatói kapacitások összevonása jelenti.

Az EQnet kedvező üzleti feltételeket kínál más internetszolgáltató cégek számára, mellyel azok ügyfelei is jól járnak, hiszen így számukra is elérhetőek a legmodernebb telekommunikációs szolgáltatások. Elsősorban az üzleti ügyfelek igényeihez alkalmazkodva, az EQnet bevezette új, SDSL alapú szolgáltatását, mely olyan szélessávú kapcsolatot biztosít a felhasználó hálózata és a világháló között, amely fel- és letöltési irányba egyforma sávszélességet biztosít. 

Az új technológia előnye, hogy az aszimmetrikus csatlakozással (ADSL) ellentétben az előfizetők jelentős időmegtakarítással tudják feltölteni adatállományukat az internetre. Az EQnet valamennyi ügyfele számára elérhető a cég két alternatívában kínált telefonszolgáltatása. Az EQFon hagyományos vonalon és módon biztosít a piaci tarifákhoz viszonyítva olcsóbb telefonálási lehetőséget. Az ügyfél a hívás minden percén spórol az alacsony percdíjaknak köszönhetően, ráadásul minden más költségről is elfeledkezhet: az EQnet nem számol fel kapcsolási díjat, nincs előfizetői vagy havi alapdíj sem.

A hagyományos technológián alapuló EQFon mellett az új generációt képviseli a NeoPhoneX. A szélessávú internet kapcsolatot használó telefon a vezetékes vonallal megegyező hangminőséget ígér lényegesen kedvezőbb áron, a hálózaton belüli hívások pedig teljesen ingyenesek. Ez a megoldás azoknak is előnyös lehet, akik a cég által szintén kínált vezetékes előfizetés nélküli, úgynevezett „meztelen” ADSL szolgáltatást választják. A korábban szinte kizárólag a vállalati szféra szolgáltatójaként működő EQnet, új üzletpolitikájának elfogadása és az azt kísérő arculati, valamint menedzsment-szintű átalakulások révén számottevően erősítette piaci pozícióit az elmúlt 12 hónap leforgása alatt.

A vállalat erre az évre már mintegy 600 millió forintos árbevétellel számol, míg 2010-re ezen összeg háromszorosával, közel kétmilliárd forinttal kalkulál. Graur Tamás szerint a fejlődés üteme lehetővé teszi, hogy a cég idővel a tőzsdén is megjelenjen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.