Nem fog eltűnni a digitális szakadék

Hatalmas digitális szakadék az internetezők és nem internetezők között

A magyar internetezők magasabban képzettek és tehetősebbek, átlagéletkoruk pedig 20 évvel alacsonyabb, mint a nem internetezőké.

_{2008.08.14 20:00Forsene}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Naponta több mint fél órával kevesebbet tévéznek, mint a nem internetezők, az internet hírforrásként jelentősen csökkenti a televízió dominanciáját körükben, és messze maga mögé utasítja a rádiót és a nyomtatott sajtót. Az internetezők szerint az internet a leghitelesebb, míg a nem internetezők szerint a legkevésbé hiteles hírforrás. A Nyitott Kommunikációtudományi Enciklopédia szócikke szerint a digitális szakadék a digitális technológia terjedésének korlátait leíró társadalomtudományi metafora. 

A fogalom ugyanis elsősorban nem a terjedés technikai akadályokra, hanem az azt befolyásoló társadalmi korlátokra hívja fel a figyelmet, jelezve, hogy a demokratikusnak kikiáltott digitális kultúra sem tud mindenütt teljes mértékben elterjedni. A digitális szakadék terminus azt a távolságot jelöli, ami azok között van, akiknek hozzáférésük van az infokommunikációs technológiákhoz és hatékonyan használják azt, és azok között, akik nem férnek hozzá vagy nem képesek megfelelő mélységű használatukra. 

A digitális szakadéknak két értelmezése terjedt el az ezzel foglalkozó szakirodalomban: a globális digitális szakadék a világ különböző pontjain, különböző gazdasági fejlettségben élő társadalmak közötti szakadékra vonatkozik, míg a társadalmi dimenziója arra mutat rá, hogy egyazon társadalmon belül a fejlődéstől, a digitális kultúrától leszakadtak és a társadalom tudáselitje között óriási különbségek vannak. A két szakadéktípus közötti kapcsolat legnagyobb iróniája az, hogy gyakran, mikor az országok közötti szakadék csökken, az országon belüli, társadalmi megosztottság nő. 

Ez annak köszönhető, hogy a szegény országokban a politikai-, gazdasági- és tudáselit legfelső tagjai azok, akik először hozzájutnak az új technológiákhoz. Egyes kutatók szerint pedig a digitális szakadék – bár tagadhatatlanul létezik – nem jelent olyan hatalmas problémát, mint azt sokan sugallják. Ők úgy vélik, hogy nem kell a folyamatba beavatkozni, hanem a piacra kell bízni, hogy lezárja a szakadékot az eszközök és a szolgáltatások fokozatos olcsóbbá tételével, ami az új technológiák mind mélyebb penetrációját hozza. 

Mások viszont beavatkozást sürgetnek, a digitális szakadék csökkentését célozta-célozza sok olyan állami és civil program, mint Magyarországon például a Sulinet, a kakaóbiztos óvodaszámítógép, az e-Magyarország pontok, vagy a wififalu projekt. 

Manuel Castells szociológus, az információs társadalom egyik teoretikusa szerint az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy minden ellenkező vélekedés ellenére a digitális szakadék nagyjából ugyanazon társadalmi törésvonalak mentén termelődik újra, ahol a korábbi technológiai és kommunikációs töréseket megfigyelték, és nem igaz, hogy a digitális szakadék az internethozzáférés rohamos terjedésével teljesen el fog tűnni.

Az időmérleg azt mutatja, hogy az internetezés elsősorban a tévénézéssel töltött időt befolyásolja: míg az internetezők 114, a nem internetezők 151 percet néznek tévét naponta. Míg a nem internetezők valamivel több, mint fél órával többet tévéznek, az internetezők átlagosan közel két órát interneteznek naponta. 

A rádióhallgatással és az újságolvasással töltött idő tekintetében nem jelentős a különbség a digitális szakadék két oldalán állók között. A nem internetezők leggyakrabban a televízióban keresik a híreket, 86 százalékuk a televízióban, 49 százalékuk a rádióban, 37 százalékuk a nyomtatott sajtóból tájékozódik gyakran. Meglepő módon a heti egy alkalomnál is ritkábban internetezők között is akadtak olyanok, akik az internetről tájékozódnak, ha a legfrissebb hírekre kíváncsiak. 

Az internetezők viszont ugyanolyan arányban keresik az interneten a híreket, mint a televízióban, 64, illetve 65 százalékuk mondta azt, hogy az internetről, illetve a televízióból tájékozódik gyakran, ha a legfrissebb hírekre kíváncsi. A rádiót és a nyomtatott sajtót is kevésbé igénylik az internetezőknél, 33 százalékuk soha nem nyúl nyomtatott sajtóhoz a hírekért, míg ez az arány a nem internetezők között csak 22 százalék. 

Ez a különbség még szembetűnőbb, ha arra a kérdésre adott válaszokat nézzük, hogy honnan értesülnek először a vezető hírekről: a nem internetezők 68, míg az internetezők már csak 46 százaléka a televízióból. A nem internetezők a rádióból és a nyomtatott sajtóból is gyakrabban értesülnek a vezető hírekről, mint az internetezők. Az internetezők gyakrabban értesülnek az internetről a vezető hírekről, mint a rádióból vagy a nyomtatott sajtóból, de ebben a körben is a televízió a vezető hírforrás. 

Életkor szerinti bontásban azt látjuk a nem internetezőknél, hogy az idősebb korosztályban a rádió és a televízió dominanciája valamivel nagyobb, mint a fiatalabbaknál. A 18-34 évesek 14 százaléka értesül a nyomtatott sajtóból a vezető hírekről, míg az 55 évnél idősebbeknek csak 7 százaléka.

Az internetezők esetében azonban a 18-55 éves korosztályban az internet fontosabb hírforrás mint a rádió és a nyomtatott sajtó, a rádió jelentősége csak az 55 évnél idősebb korosztályban múlja felül az internetét, a nyomtatott sajtó pedig egyik korcsoportban sem. A nem internetezők a televíziót tekintik a leghitelesebb hírforrásnak, és az internetet a legkevésbé hitelesnek. 

Az internetezők viszont - annak ellenére, hogy ők is gyakrabban tájékozódnak a tévéből - az internetet tekintik a leghitelesebb hírforrásnak, és a nyomtatott sajtót a legkevésbé hitelesnek. Az internetezők a rádióban és a televízióban kevésbé, az internetben és a nyomtatott sajtóban viszont jobban bíznak mint a nem internetezők. Demográfiai szempontból az internetezők és a nem internetezők között sok szempontból szignifikáns különbséget mértünk. 

Az internetezők átlagéletkora 36, míg a nem internetezőké 56 év. A nem internetezők között sokkal magasabb a nyugdíjasok aránya (52 százalék), mint az internetezők között (12 százalék). Tanulók viszont az internetezők között vannak többen (25 százalék), a nem internetezők között mindössze 2 százalék a tanulók aránya. Az internetezők között sokkal többen élnek Budapesten (24 százalék), mint a nem internetezők között (13 százalék), míg a nem internetezők között sokkal több a falusi (37 százalék), mint az internetezők között (25 százalék). 

Iskolai végzettségüket tekintve az internetezők magasabban kvalifikáltak: 22 százalékuknak felsőfokú végzettsége van, míg a nem internetezők körében ez az arány csak 7 százalék. Ugyanakkor míg az internetezők között csak 7 százaléknak van csak nyolc általánosa, a nem internetezők körében ez az arány 24 százalék. Ami az anyagiakat illeti, az internetezők sokkal jobb helyzetben vannak a nem internetezőknél: az egy főre eső átlagjövedelem körükben 5 ezer forinttal magasabb, és míg a nem internetező háztartások csak 54 százaléka rendelkezik személygépkocsival, az internetező háztartások körében ez az arány 99 százalék. 

Saját személyi számítógéppel az internetezők 96, a nem internetezők 26 százaléka rendelkezik. A felmérés eredményét összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az internetezők és a nem internetezők között a tájékozódási, médiafogyasztási szokásokat tekintve is digitális szakadékról beszélhetünk. Az internetezők valamivel kevesebbet tévéznek mint a nem internetezők, hírforrásként pedig az internet szorosan felzárkózik a televízió mögé körükben, jelentősen csökkentve a televízió dominanciáját, és messze maga mögé utasítva a rádiót és a nyomtatott sajtót. 

Az internetezők szerint az internet a leghitelesebb, míg a nem internetezők szerint a legkevésbé hiteles hírforrás, tehát a személyes tapasztalat jelentősen növeli az internetbe, mint hírforrásba vetett bizalmat. Demográfiai szempontból az internetezők jóval fiatalabbak, magasabban képzettek és tehetősebbek mint a nem internetezők.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter