Ballmer szerint ez "jó időpont"
Egy éven belül visszavonul a Microsoft vezérigazgatója
A Microsoft pénteken közleményben jelentette be, hogy egy éven belül, utódja kijelölése után, visszavonul Steve Ballmer vezérigazgató. A cég egy külön bizottságot hozott létre, hogy zökkenőmentes legyen az utódlás.
2013.08.23 16:45MTIA hátralevő időben Ballmer azon fog tovább dolgozni, hogy a cég sikeresen mozduljon el a szolgáltatások és a felhasználói eszközök irányába. Ballmer szerint soha nincs tökéletes időpont egy ilyen váltáshoz, de mostani egy "jó időpont".
A vezérigazgató szerint a cég most egy új stratégiát próbál megvalósítani, egy új szervezettel, és egy elképesztő vezetői csapatuk van. Az igazgatói tanács külön bizottságot nevezett ki, hogy koordinálják a vezetőváltást.
A bizottságnak John Thompson a vezetője, és tagja Chuck Noski, Steve Luczo és Bill Gates is. A bizottság a cégen belülről és kívülről is fog keresni jelölteket a vezérigazgatói posztra. Bill Gates szerint nagyon szerencsések, hogy Ballmer továbbra is vezérigazgató marad, amíg megtalálják az utódját.
Míg Bill Gates dicsérte Ballmer munkáját, a befektetők nem voltak annyira elégedettek a vezérigazgatóval. Bár a Microsoft részvényei ebben az évben 21 százalékot erősödtek (jobban mint a tőzsdei átlag), a hírre, hogy új vezérigazgató jön, már kereskedés előtt 8,6 százalékot ugrott a részvényárfolyam, elérve a 35,17 dollárt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06