Schmitt Pál lemondása olvasható a portálon

Megbénult a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja

Schmitt Pál köztársasági elnök lemondásával nem üzemel a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapja; az internetes oldalon olvasható közlemény szerint az új köztársasági elnök megválasztását követően indul újra a portál.

2012.04.04 16:28MTI

A www. keh.hu oldalon Schmitt Pál aláírásával az olvasható: "Magyarország és a nemzet egysége érdekében köztársasági elnöki megbízatásomról lemondok".
   
A szöveg megegyezik az államfő hétfőn, az Országgyűlésnek írásban benyújtott lemondó nyilatkozatával.
   
Az államfői hivatal honlapján közlik azt is, hogy az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit ideiglenesen Kövér László, az Országgyűlés elnöke látja el.
   
Schmitt Pál hétfőn délután, az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásban jelentette be lemondását, amelyet a parlament még aznap délután el is fogadott.
   
Az új államfőt 30 napon belül kell megválasztania az Országgyűlésnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.