Kizsákmányolás

Javultak a körülmények az Apple kínai beszállítóinál

Javultak az Apple beszállítóinak dolgozók munkakörülményei.

2012.02.19 15:17MTI

Legalább is ezt írta a China Daily napilap a gyárakban a héten vizsgálatot kezdett amerikai munkajogi szervezet, a Fair Labor Association (FLA) előzetes megállapításaira hivatkozva.

A China Daily Auret van Heerdent, az FLA elnökét idézi, aki a Foxconn sencseni (Shenzhen) és csengtui (Chengdu) gyárának meglátogatása után úgy fogalmazott: bár az átfogó vizsgálati eredményeket csak március elején hozzák nyilvánosságra, meglepődve tapasztalta, hogy a gyárak nagyon modernek, a munkakörülmények az átlagosnál jobbak. Van Heerden ugyanakkor problémákat is említett, és "jelentőségteljes bejelentéseket" is ígért a közeljövőben. Az akcióra azt követően kerül sor, hogy felerősödtek a munkavégzés körülményeit és a gyártóegységek környezetre gyakorolt hatásait illető kritikák, s több százezren követelték az Apple boltokba eljuttatott petíciókban a kínai munkások helyzetének javítását. Az FLA a Foxconn-on kívül a Quanta Computer és a Pegatron sanghaji, a Wintek szucsoui (Suzhou) gyártóegységében, s más beszállítóknál is vizsgálódik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.