Időjárás-előrejelzés
Folytatódik a kora nyári idő
Folytatódik a kora nyárias idő a jövő héten is, 24-29 Celsius-fokos maximumokkal, majd szerdától változékonyabbá válik az idő, többfelé lehet zárpor, zivatar, de a hét végére ismét visszatér a sok napsütés.
2023.05.21 18:29MTIHétfőn sok napsütés várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, helyenként - nagyobb eséllyel délen és nyugaton - kialakulhat zápor, zivatar. A keleti, északkeleti szél időnként megélénkülhet, zivatarok idején megerősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-28 fok körül valószínű.
Kedden is sok napsütésre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel, de a nap második felében északnyugat felől már vastagabb felhők is érkezhetnek. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, inkább a nyugati, északnyugati országrészben. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A minimumhőmérséklet 8 és 16, a maximum 24 és 29 fok között lesz.
Szerdán változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Több helyen számítani lehet esőre, záporesőre, zivatarra. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül. A hajnali 9-16 fokról délutánra 22 és 28 fok közé melegszik fel a levegő.
Csütörtökön változóan felhős időre van kilátás, több-kevesebb napsütéssel és szórványosan előfordulhat záporeső, zivatar. Az északi szél sokfelé megélénkül. Hajnalban 8-15, délután 23-29 fok várható.
Pénteken változóan felhős időre lehet számítani, több-kevesebb napsütéssel, elszórtan záporesővel, zivatarral. Sok helyütt megélénkül, időnként megerősödik az északi szél. A minimumhőmérséklet 8 és 16, a csúcsérték 22 és 28 fok között valószínű.
Szombaton a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható, csak egy-egy zápor fordulhat elő. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. Hajnalban 7-15, a délutáni órákban 20-26 fokot mérhetnek.
Vasárnap napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, egy-egy záporral. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északkeleti szél. A hajnali 5-13 fokról 21 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06