Vihar
Házak váltak lakhatatlanná a viharos szél miatt
A legtöbb dolguk Pest megyében és Budapesten volt a tűzoltóknak.
2022.01.31 08:15MTIÁtmenetileg lakhatatlanná vált nyolc családi ház a vasárnapi erős szél okozta károk miatt, az azokban élő 34 embert rokonok fogadták be - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Mukics Dániel közleménye szerint a szeles idő miatt vasárnap 1654 esethez riasztották a tűzoltókat, akik 192 helyszínen hétfő reggel is folyamatosan dolgoztak a károk felszámolásán. A legtöbb dolguk Pest megyében és Budapesten volt. Kárt csak Baranya megyében nem okozott a vihar.
A legtöbb helyen letört faágak, kidőlt fák adtak munkát a tűzoltóknak. Sok fa utakra, házakra, melléképületekre, kerítésekre, autókra és elektromos vezetékekre dőlt. A riasztások harmada épületkárok, magasból lógó cserepek, bádoglemezek, reklámtáblák, ledőlt kémények miatt érkezett, néhol közlekedési jelzőlámpákat is leszakított a szél - írta a szóvivő.
Tudatta: a szél 273 épületben okozott kárt, magánházak és több templom, kórház, orvosi rendelő és egyéb középület tetejét is megrongálta.
A Győr-Moson-Sopron megyei Beleden a szél megbontotta egy családi ház tetejét, amelyből egy leszakadt darab az udvaron tartózkodó emberre esett.
Az OKF a károk felmérését javasolja a lakóingatlanok körül és azt kéri, hogy a leszakadt elektromos vezetéket, sérült közműveket, veszélyesen megdőlt fákat a 112-es segélyhívón jelentsék be.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06