Időjárás
Vihar okozott károkat Bács-Kiskun megyében
A károk leginkább Soltvadkert, Bócsa, Kecel és Kecskemét térségét érintették.
2020.08.05 14:55MTI
A kedd esti felhőszakadás és viharos szél Bács-Kiskun megyében több helyszínen okozott vezetékszakadást és oszlopok is kidőltek, de szerda estére várhatóan minden helyszínen helyreáll az áramszolgáltatás - tájékoztatta a NKM Nemzeti Közművek Zrt. az MTI-t.
A közlemény szerint az üzemzavar elhárításán az NKM Áramhálózati Kft. munkatársai külső vállalkozók bevonásával folyamatosan dolgoznak. Délelőtt Kecskeméten még 1500, Cegléden 244 ügyfélnél volt áramszünet, a környező települések közül Albertirsán és Lajosmizsén néhány tucat fogyasztási helyen szünetelt a szolgáltatás. A javítás folyamatos, az esti órákra várhatóan mindenütt megszűnik az üzemzavar, és helyreáll a villamosenergia-szolgáltatás.
A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint több mint százötven esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak a kedd délután Bács-Kiskun megyén átvonuló vihar okozta károk miatt.
Kovács Andrea elmondta, kidőlt fák és letört ágak miatt hívták a tűzoltókat, az emberek a házak pincéjében, garázsában összegyűlt csapadék eltávolításához kértek segítséget, de villámcsapásról és megbontott tetőszerkezetekről is érkeztek bejelentések.
A károk leginkább Soltvadkert, Bócsa, Kecel és Kecskemét térségét érintették - közölte a szóvivő.
A hivatásos, az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók a munkálatokat folyamatosan végezték, amint felszámoltak egy kárt, azonnal indultak a következő címre. Sérülésről nem érkezett információ a műveletirányítási ügyeletre, és a káresetek felszámolásánál sem történt sérülés - tudatta a főhadnagy.

Kapcsolódó írások:
- Vihar: ismét másodfokú riasztások a felhőszakadás veszélye miatt
- Durva károkat okozott a vihar Bács-Kiskun megyében - fotók
- Tovább pusztít az Ézsaiás vihar: két és félmillióan maradtak áram nélkül Amerikában
- A vihar átalakította a MÁV menetrendjét
- Áradásokkal és tornádókkal pusztít az Egyesült Államok keleti partvidékén az Ézsaiás vihar
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
- 14:58 Brutális viharok országszerte - rengeteg a kár és a sérült
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
- 6:00 Mi állhat a csongrádi földrengések hátterében?
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06