Időjárás
OKF: több mint kétszázszor riasztották a tűzoltókat a szombati vihar miatt
A felhőszakadás Somogy és Zala megye egyes térségeiben rendkívüli vízátfolyásokat, villámárvizeket és vízakadályokat okozott.
2020.07.26 11:27MTI
Országszerte 225 káreseményhez riasztották a tűzoltókat a szombati vihar miatt, a felhőszakadás Somogy és Zala megye egyes térségeiben rendkívüli vízátfolyásokat, villámárvizeket és vízakadályokat okozott - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint Somogy megyében negyvenegy esetben volt szükség tűzoltói beavatkozásra. A védekezésben a hivatásos és az önkéntes tűzoltók mellett a vízügy szakemberei és az önkéntes mentőszervezetek tagjai is részt vettek.
Hozzátették: Nagyatádon, ahol a Rinya-patak lépett ki medréből, vasárnapra virradóra is folytatódott a védekezés, mert a víz több helyen épületeket, közműveket veszélyeztetett.
Az egységek a Zrínyi utcában, a Bartók Béla utcában és a Hunyadi utcában is több száz homokzsákot töltöttek meg, miközben a vizet szivattyúzták, de védeni kellett több trafóállomást és egy csárdát is - írták.
Zala megyében egy nap alatt 110 alkalommal riasztották a katasztrófavédelem hivatásos, önkormányzati és önkéntes egységeit. Nagykanizsán mintegy hatezer homokzsák felhasználásával erősítették és emelték meg a Principális-csatorna oldalát a Pivári utcai épületek megvédéséért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06