Időjárás
Egyre több a napsütés
Bár ma is még borongós lesz az idő, nyugaton már előbújik a nap, hétvégén pedig hétágra süt majd.
2019.11.22 06:46ma.huPénteken a nyugati országrészben reggel, délelőtt tovább csökken a felhőzet, megszűnik az egy-egy zápor, és kisüt a nap. A Dunától keletre zömében felhős lesz az ég, északon, északkeleten jelentéktelen eső, szemerkélés is előfordul. Délután, a középső országrész felett is vékonyodhat, szakadozhat kissé a felhőtakaró, míg keleten még ekkor is a borongós ég a valószínűbb. Napközben kissé megélénkülhet a déli, délkeleti szél - írta az eumet.hu.
Este, éjszaka a keleti térség felett is csökken a felhőzet, éjjel általában már csillagfényes időre van kilátás, csupán egészen északkeleten maradhat zárt felhőtakaró. A kissé élénk légmozgásnak köszönhetően köd legfeljebb elvétve, a szélvédett területeken alakulhat ki, a párásság csak kissé fokozódik.
Szombaton reggel az Északi-középhegység térségében, illetve a délnyugati határvidéken van esélye ködfoltok előfordulásának, másutt élénk délkeleti szélben derült, felhőtlen reggel a valószínűbb. Az ország északkeleti csücske fölött lehet még ekkor is zárt felhőzet. Napközben a reggeli kisebb pára és ködfoltok eloszlanak, északkelet fölött is vékonyodik a felhőzet. Túlnyomórészt napos vagy vékony fátyolfelhőzet melletti szűrt napsütéses idő várható. A Tiszától nyugatra élénk délkeleti szél fúj, keleten, északkeleten mérsékelt marad a légmozgás.
Vasárnap és hétfőn frontmentes idő alakul ki hazánk térségében. Legyengül a légmozgás, elkerülik hazánkat a légköri változások. Frontfelhőzet nem várható fölénk, de a szélcsendes, derült időben megnő az éjszakai ködképződés esélye. A hajnali ködből bizonytalan idő alatt elvékonyodó, felszakadozó rétegfelhőzet alakulhat ki, ami jelentősen zavarhatja a napsütést. Foltokban egész nap megmaradhat, így összességében borongós, szürke időt okozva.
Keddre –most- vastagabb, összefüggő felhőtakaró érkezése körvonalazódik. Kiterjedt eső nem várható belőle, de szemerkélés, szitálás itt-ott előfordulhat.
Valamikor szerdán, illetve csütörtökön, előreláthatólag egy kiadós esőket is magával hozó ciklon éri el térségünket nyugat felől.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06