Időjárás
Már Georgia államban is rendkívüli állapotot hirdettek a Dorian hurrikán miatt
A Floridával szomszédos Georgia államban is rendkívüli állapotot hirdettek pénteken az Egyesült Államok felé közelgő Dorian hurrikán miatt.
2019.08.30 20:04MTIBrian Kemp kormányzó az állam partvidék melletti megyéiben hirdetett rendkívüli állapotot.
A kormányzó leszögezte ugyan, hogy egyelőre nehéz pontosan megmondani a pusztítónak jósolt vihar útvonalát, de közölte: megkezdődtek az előkészületek a hurrikán elleni védelemre. Ennek részeként már csütörtökön létrehoztak egy "hadműveleti központot" a vészhelyzet esetére. Megkezdték a segélyhelyek és menekültközpontok felállítását is.
Atlantában pénteken megnyitották az első segélyhelyet, ahol egyelőre a Floridából menekülőket várják.
Floridában Ron DeSantis kormányzó pénteken tartott sajtókonferenciáján ismételten elővigyázatosságra intette az állam lakóit. Közölte, hogy eddig legalább kilenc egyetem és főiskola zárta be kapuit és kezdte meg a bentlakó diákok evakuálását.
Bejelentette azt is, hogy levélben fordult Donald Trump elnökhöz, és kérte, hogy ő is hirdessen rendkívüli állapotot, amely lehetővé teszi, hogy a déli állam külön szövetségi segélyre tarthasson igényt. Az elnök teljesítette a kormányzó kérését.
A Fehér Ház közleményben jelentette be, hogy az elnök felkérte a belbiztonsági minisztériumot és a szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatalt (FEMA) a szövetségi segélyek és tevékenységek összehangolására.
Donald Trump Palm Beachben lévő Mar-a-Lago épületkomplexumát - amelyet az amerikai sajtóban téli Fehér Házként is emlegetnek - pénteken szintén lezárták, és megkezdték az előkészületeket a hurrikán elleni védekezésre.
A legfrissebb előrejelzések szerint a Dorian hurrikán nemcsak Florida keleti partvidékén pusztít majd, hanem várhatóan egész Floridát sújtja, és több napig dúl majd az állam területén. A miami Országos Hurrikán Központ pénteken azt jelezte, hogy Dorian akár olyan pusztító is lehet, mint az 1992-es Andrew hurrikán, amely ötös erősségű viharként, óránkénti 280 kilométeres széllökésekkel ért partot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
- 1:30 Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
- 0:30 Megjelent a Korda György 85 LP, szombaton koncert a Sportarénában
- 23:56 MÁV: péntektől ismét megvásárolható a szezonális Dunakanyar napijegy
- 22:31 Putyin: Fehéroroszország is részt vesz a taktikai atomfegyverekkel tartandó hadgyakorlaton
- 21:30 PM: tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok
- 20:30 Népegészségügyi központ: stagnál az örökítőanyag koncentrációja a szennyvízben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06