Hőség

Megkezdődött a római utcai kutak elzárása a szárazság miatti víztakarékosság jegyében

Naponta harminc kutat zárnak el Róma utcáin hétfőtől a rendkívüli hőség okozta szárazságban, egyes római kerületekben azonban nem vezetnek be vízkorlátozást a kutakat használó hajléktalanok és romák segítésére.

2017.07.04 05:23MTI

Az olasz főváros vízszolgáltatója (Acea) elzárta az első harminc köztéri kutat. Kedden újabb harmincat zárnak el, és a tervek szerint szerdán újabb harmincat. Az Acea közlése szerint minden két-három naponta felülvizsgálják a helyzetet, és ha javul a vízellátás, leállítják a csapok elzárását. Ellenkező esetben a vízkorlátozás szeptemberig eltarthat.

Rómában mintegy 2800 utcai kút működik, valamivel kevesebb mint háromszáz a városközpontban. Friss és kiváló minőségű vizük miatt a római kutak népszerűek a lakosok és a turisták körében is, akik ingyenesen tudnak ivóvízhez jutni és felfrissülni.

A tervek szerint 85 kutat nem zárnak el, mivel ezek Róma külkerületeiben elengedhetetlenek az itt élő hajléktalanok és roma csoportok számára.

Virginia Raggi római főpolgármester korábbi bejelentése szerint a főváros kútjainak elzárására a rendkívüli hőség okozta szárazság miatt van szükség. Rómában hónapok óta nem esett tartósan csapadék, így a főpolgármester vízkorlátozást rendelt a közel 3 milliós városban, amely tele van turistákkal. Az első lépés az éjszakai víznyomás csökkentése volt, most az utcai kutak elzárása következett.

Az olasz fogyasztóvédelmi szervezetek szerint azonban a "látványos" víztakarékossági rendelkezés nem szolgál semmire, mivel az utcai kutak a római vízfogyasztás alig egy százalékát képviselik, miközben senki sem ellenőrzi a másfajta vízpazarlást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.