Károk a belvárosban
Vihar: tűzfal omlott autókra az Andrássy úton
Igazából nem az Andrássy úton történt, csak a Magyar Távirati Irodánál elnézték az utcát. De attól még ledőlt.
2015.04.03 10:29MTIA viharos erejű szél miatt leomlott egy tűzfal, és autókat rongált meg péntek délelőtt Budapest belvárosában - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-t.
Kolozsi Péter elmondta: a baleset a főváros VI. kerületében, a Bajcsy-Zsilinszky úton történt.
A tűzfal egy három-négy méteres szakaszon omlott le, a törmelék mintegy 20 négyzetméternyi területen szóródott szét a járdán.
Személyi sérülés ugyan nem történt, ám három-négy autó megrongálódott. A tűzoltók megkezdték a törmelék eltávolítását, és elhárítják az omlásveszélyt - közölte a szóvivő.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) arról tájékoztatott, hogy a fővárosban több helyszínen dolgoznak a tűzoltók az erős szél miatt keletkezett károk elhárításán.
A IX. kerületben, a Vaskapu utca és a Drégely utca kereszteződésében meglazult vakolatdarabokat távolítanak el egy ötemeletes épület homlokzatáról, a II. kerületi Rézmál utcában pedig veszélyesen lógó cserépdarabokat szednek le egy házról.
A munkálatok ideje alatt forgalomkorlátozásra lehet számítani az érintett utcákban - közölte az OKF.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06