Időjárás
A határmenti szerbek hazatérhetnek Röszkénél
A határ közelében élő szerb állampolgárok hazatérhetnek a röszkei átkelőnél, más személy- és tehergépjárművek azonban a hóhelyzet miatt továbbra sem léphetik át a magyar-szerb határt.
2014.02.01 18:42MTITátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton kora este elmondta, a rendőrség munkatársai már jóval a határ előtt elterelik a forgalmat, hogy ne a határátkelőhelyeken kelljen vesztegelniük a járműveknek, erre az autópályákon üzemelő tájékoztató táblák is folyamatosan felhívják a figyelmet.
A Szerbia felé igyekvők Horvátországon át juthatnak el úti céljukhoz. Az átlépéshez az udvari határállomást, majd a Vinkovce (Vinkovci) felé vezető utat javasolta az alezredes.
A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felkészült arra az esetre, ha mégis feltorlódna a forgalom: három autóbusza áll készenlétben, hogy mint „mobil melegedőhely” működjön, ezen felül akár több száz fő számára biztosított melegedőhely Röszke, Mórahalom, illetve Szeged területén. A Magyar Vöröskereszt önkéntesek bevonásával is készen áll az esetlegesen úton rekedtek helyszíni ellátására.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a megye kamionparkolóiban mintegy félezer tehergépjármű várakozik. A rendőrök visszatérően ellenőrzik a parkolókat, a röszkei átkelőnél pedig forró teát osztanak a sofőröknek.
A szerbiai hatóságok - az ott kialakult hóhelyzet miatt - péntek éjjel negyed 12 után mindkét irányból megtiltották az autós és a tehergépkocsis forgalmat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06