Bringák, boatok, karaván

Március 3-6. között utazás kiállítás a Hungexpón!

Az idén március 3-6. között tart nyitva az utazás kiállítás, ezzel együtt a Budapest Boat Show hajókiállítás, a Karaván Szalon, és a Port.hu Bringaexpo.

2011.02.13 08:13MTI

A Hungexpo Zrt. beharangozó közleménye szerint az utazás kiállítás külföldi díszvendége India. A földrésznyi ország kultúráját, látványosságainak kínálatát művészek, táncosok előadásaiból ismerheti meg a közönség.

Az ország idegenforgalmi szakmai küldöttsége magas szinten képviselteti magát, konkrét utazási ajánlatokkal pedig az utazási irodák szolgálnak majd a vásáron.

A belföldi díszvendég Győr, az idei kiemelt téma pedig az egészségturizmus. A kiállításra Franciaországból érkezik a Himalája Expo, amely a világ tetején élő népek életéből ad különleges ízelítőt és csupán négy napig látogatható.

Tavaly 35 ország 600 kiállítója mutatta be szolgáltatásait az utazás kiállításon.

A turisztikai kiállítással egy időben további hat kiállítást tartottak 2010-ben. A Hungexpo honlapján közzétett adatok szerint az utazás kiállítás szakmai látogatóinak száma 2009-ről 2010-re 28 százalékkal, 4.374-re nőtt. A szakmai látogatók 39 százaléka cégvezető, 20 százalékuk az értékesítés, 15 százalékuk pedig a marketing területéről érkezett.


A honlapon közzétett felmérés szerint az utazás kiállítás látogatóinak háromnegyede azért érkezik a rendezvényre, hogy információkat gyűjtsön egy későbbi utazási foglaláshoz és 66 százalékuk ezt meg is teszi a kiállítás hatására, sőt 11 százalékuk már a helyszínen befizeti útját. A látogatók 93 százaléka 2011-ben is tervezi visszatérését az utazás kiállításra és ugyanennyien ajánlják ismerőseiknek is a rendezvényt.

A látogatók több mint fele mind a belföldi, mind a külföldi utak iránt érdeklődik, de 29 százalékuk inkább a külföldi, 12 százalékuk pedig inkább a belföldi utakról tájékozódik. A közönség 62 százaléka a családjával érkezik a vásárra és átlagosan 4-6 órát tölt el a rendezvényen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.